DR. SZABÓ ZOLTÁN

Full text search

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretném Mészáros képviselő úr figyelmét egy alapvető fogalmi különbségre felhívni. Ha én a banktól felvett hitel után kamatot fizetek, akkor ezzel még nem társultam be - sajnos nem társultam be - annak a banknak a pénzügyi tevékenységébe.
A '91. évi XXXII. törvényről kinek-kinek meg lehet a maga véleménye, a Szocialista Párt véleménye sem változott tudomásom szerint erről a törvényről, ugyanakkor ez egy hatályban levő törvény, amit végre kell hajtani.
Ha a végrehajtás, a 2001-ig történő visszajuttatás olyan terheket róna az államháztartásra, mely terheket az államháztartás nem képes vállalni, akkor a kormánynak nincs más lehetősége - mint az adósnak, ha nem tudja a számára megállapított kötelezettséget fizetni -, mint hogy megpróbáljon a hitelezővel megállapodni. Ebben a helyzetben az egyház, illetőleg egyházak a hitelezők, az állam pedig az adós, hiszen az egyházak számára bizonyos pénzösszegek természetben vagy készpénzben való visszajuttatását a '91. évi XXXII. törvény elrendelte.
A képviselő úr által örökjáradéknak nevezett konstrukció arról szól, hogy a kormány megállapodott a római katolikus egyházzal, és hasonló feltételekkel felkínálja az összes többi egyháznak is - nem kötelezően választandóan - a lehetőséget hasonló megállapodásra, hogy a nekik a '91. évi XXXII. törvény értelmében járó ingatlan-, illetőleg készpénzjuttatás helyett, illetőleg annak egy része helyett bizonyos fajta kamatkonstrukcióval térítse meg ezt az adósságot, magyarán a tőkét ne fizesse vissza, csak annak az éves kamatait oly módon, mintha a tőkét visszafizette volna; az érvényes törvények szerint az egyház ezt átváltotta volna dollárra, ebből amerikai állampapírokat vásárolt volna, és az idők végezetéig ez kamatozna neki.
Ez a konstrukció az egyháznak megfelel, a kormánynak, a költségvetésnek pedig könnyebbséget jelent.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi