KUNCZE GÁBOR

Full text search

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Valójában arról van szó az Energia Alapítvány esetében, hogy egy kiegészítő eszköz áll rendelkezésre az energiaár-emelkedések részleges kompenzálása érdekében, amely úgy működik, hogy a számlában - azok esetében, akiknél ez indokolt, akik rászorultak - a számla bizonyos összegét jóváírják, ennyivel kevesebbet fizetnek.
Ebbe pedig azért lehet bevonni a szolgáltatókat, mert nekik is érdekük az, hogy ne az történjen meg, hogy valakik - nem tudván fizetni a számlákat - egyszerűen ezzel felhagynak, hanem ennek a támogatási rendszernek a segítségével olyan helyzetben maradjanak, hogy helyt tudnak állni a fogyasztásukért, és ki tudják fizetni a számláikat. Ez ennek az alapítványnak a lényege. Ezért kellett bevonni a jegyzőket az adatszolgáltatásba, mert valóban bizonyos információk - éppen a rászorultságot illetően - náluk állnak rendelkezésre, illetve az ő segítségük kellett ahhoz, hogy azok az információk, amelyek a szükséges kérdőívek kitöltésével kapcsolatosak, eljuthassanak az érintettekhez. Ez természetesen nem akadályozza meg az önkormányzatokat abban, hogy - figyelembe véve természetesen anyagi, költségvetési lehetőségeiket - a rendelkezésükre álló eszközrendszeren belül továbbra is támogatásokat nyújtsanak mindazoknak, akik erre rászorulnak.
Ami az Energia Alapítványt illeti, az pedig egyébként most már megkezdte a számlajóváírásokat. Ez azt jelenti, hogy most a számlák mintegy 75 százalékánál jelennek meg egyébként visszamenőleg is ezek a jóváírások, és mostantól kezdve feltehetően az alapítvány már kifejti tevékenységét. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi