KUNCZE GÁBOR

Full text search

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! A rendőrség 1997. november 3-án nem vert szét demonstrációt, nem használt gumibotot. Elég kamera volt a téren; azt gondolom, ha lennének ilyen dokumentumok, akkor ezeket már láttuk volna. De egyébként pedig ilyen bizonyítékok nem kerültek elő. Ez tehát az ön részéről egy valótlan állítás, tisztelt képviselő úr. (Dr. Szabó Zoltán: Nem az egyetlen!)
Ugyanakkor a képviselő úrnak az az állítása, hogy elő akarom írni, hogy ki hova fordulhasson - zárójelben teszem hozzá, néha vannak ilyen gondolataim (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.) -, az előbbi esetben azt mondtam el, hogy mi a törvényes eljárás ilyen ügyekben. Valamint azt is mondtam, hogy ha a parlament létrehozza a vizsgálóbizottságot, akkor az is majd ki fogja vizsgálni az ügyet, és természetesen annak is lesznek megállapításai. Nem írtam elő a parlament számára, hogy mit tegyen. Ebben az ügyben egyébként a képviselő úr nem vonhatja kétségbe, hogy én magam nem akarok válaszolni, hanem javaslatokat teszek, hogy hova forduljanak a képviselő urak. Hiszen körülbelül tizedik alkalommal mondom el, hogy azok az állítások, amelyek bizonyítékokkal nem alátámasztottak, légből kapottak, és nem valódi, nem igaz állítások. Ezt tudom csak mondani önnek most is, tisztelt képviselő úr.
E helyett a "kérdezz, felelek" játék helyett egy megfelelő módszer lehet a bírósághoz fordulás azok részéről, akik a demonstrációban részt vettek, és vitatják a rendőri intézkedéseket. Lehet egy módszer a vizsgálóbizottság felállítása is természetesen, tisztelt képviselő úr. Ahányszor erre a kérdésre nekem válaszolnom kell a parlamentben, természetesen válaszolok.
Ami pedig a kérdésének azt a részét illeti, hogy ki kíván a parlamentben a tömegbe lövetni, és ki nem, ezt kikérem magamnak! Képviselő úr, ezt még ön sem engedheti meg magának! (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Így van!)
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi