DR. KÖVÉR LÁSZLÓ

Full text search

DR. KÖVÉR LÁSZLÓ
DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Belügyminiszter Úr! Mintegy 200-300 tüntető, illetve jó néhány szemtanú járókelő különös időutazásban vehetett részt november 3-án: az ön rendőrei visszarepítették őket a Grósz Károly nevével fémjelzett rendszerváltozás előtti időbe. 1990 óta ugyanis november 3-áig nem volt példa arra, hogy politikai tüntetést rendőri erőszakkal vertek volna szét.
Ön november 4-én egy azonnali kérdésre adott válaszában a termőföld védelme érdekében szervezett demonstráció kapcsán megosztott velünk egy zavaros történetet, mely szerint az egyik előállított tüntető a rendőrségi vallomásában azt állította: "azért jött a tüntetésre, mivel egy számára ismeretlen vállalkozó 2000 forinttal és egy deciliter konyakkal honorálta ezt. Megbízta azzal, hogy provokálja a szolgálatban lévő rendőröket."
Bevallom, az ön szavai első hallásra is gyanúsnak tűntek. Mert nem tűnik túlságosan életszerűnek, hogy van olyan kalandvágyó ember ebben az országban, aki egy ismeretlen kedvéért, egy deci konyakért meg 2000 forintért kékre-zöldre vereti magát az ön legényeivel. (Zaj a bal oldalon. - Közbeszólások ugyanonnan: Na!) Ráadásul az ön által idézett (Zaj a bal oldalon. - Az elnök csenget.) tüntető egy szombati sajtó... Nyugalom, uraim! Elnök úr... (Általános zaj a bal oldalon. - Közbeszólások.) Elnök úr... (Az elnök csenget.) lehet, hogy itt is rendőri beavatkozásra lesz szükség, de addig is legyen szíves rendet csinálni.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi