SÁNDOR ISTVÁN

Full text search

SÁNDOR ISTVÁN
SÁNDOR ISTVÁN, az Állami Számvevőszék alelnöke: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az Országgyűlés előtt ismert, hogy a Budapest Bank privatizációjának vizsgálatát az Országgyűlés határozata alapján végeztük. Ez egy sajátos vizsgálat volt, ezért kértük az Országgyűlés elnökét, mondja meg, miként hozzuk nyilvánosságra ezt a jelentést. A továbbiakban a véleménye alapján jártunk el, miszerint amikor az ÁSZ-bizottság megtárgyalta a jelentést, kért arra, hogy a nyilvánosságra hozatallal várjunk addig, amíg a más bizottságok, az Országgyűlés más bizottságai is megtárgyalják ezt a jelentést. Mi ehhez tartottuk és tartjuk magunkat ma is.
Ezt megelőzően és közben is megszerezték a titkos jelentéseket a televízió, rádió, újságok és folyóiratok. Az ÁSZ az első ilyen nyilvánosságra hozatal után belső vizsgálatot végzett, hogy hogyan kerülhetett ki a titkos jelentés az illetékes helyekhez. Megállapítottuk, hogy a Számvevőszéktől nem került ki illetéktelen kezekbe jelentés.
(16.30)
A mostani kérdésben foglalt feljelentés kiszivárogtatásával kapcsolatban szeretném tájékoztatni a tisztelt Országgyűlést, hogy ismét belső vizsgálatot végeztünk, és megállapítottuk, hogy a Számvevőszéktől nem került ki a feljelentésből információ.
A levelek a helyükön vannak, az illetékesek pedig felelősségük teljes tudatában nyilatkoztak, hogy nem adtak erről tájékoztatást; két példány hiányzik ebből, amit a titkos ügykezelés során futárpostával elküldtünk a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, 1997. november 5-én.
Kinek érdeke a kiszivárogtatás? - kérdezi a képviselő úr. Nem tudhatom, nem tudom, mint ahogy azt sem tudhatom, nem tudom, kinek használ az, hogy ilyen sokáig nem dönt az Országgyűlés a jelentés sorsáról, és így nincs lehetősége a Számvevőszéknek a jelentés nyilvánosságra hozatalára, ha kell, annak magyarázatára, miközben minden más érintett vagy érdekelt szervezet, személy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) szabadon idéz a jelentésből, kommentálja azokat.
Nem tudok konkrétan válaszolni e kérdésre, hogy kinek az érdekeit szolgálja a kiszivárogtatás.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi