DR. KIS ZOLTÁN

Full text search

DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. A felvetés valóban jogos, már ami a minősítési intézetek létszámára, illetve a rendszer megváltoztatására vonatkozóan a képviselő úrtól elhangzott. Ilyen jellegű módosítvány a Ház előtt van, remélem, hogy támogatni fogják. Tehát azt a privilégiumot, ami jelen pillanatban az ország egyetlen helyén engedélyezi a minősítést, certifikált laboratóriumok beállításával tájkörzetenként is lehetővé tenné. Ezt a kormány a maga részéről támogatja.
A másik: a törvény elfogadását követően a következő évi támogatási rendszerben különbséget fogunk tenni a minőségi tájjellegű borok előállítását szolgáló ültetvénytelepítés és az úgynevezett asztali borok vagy alföldi homoki borok telepítési támogatását illetően. Mindenféleképpen preferálni kell a jó minőségű, valóban a gasztronómiai világnak is megfelelő borok fogyasztását, és elkerülni azt, ami jelen pillanatban van, hogy ötliteres marmonkannával megveszik a honpolgárok a hamisítványt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási időkeret leteltét.), és ezáltal álomra hajthatják fejüket. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi