DR. KIS GYULA JÓZSEF

Full text search

DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Amit ön mondott, az teljesen korrekt - és igaz is lenne, ha a GDP a jövedelemtermelők, illetve a fogyasztók között egyenlő arányban oszlana meg. De van egy adott összeg - nevezzük az egy magyar állampolgárra jutó, az ország lakossága által megtermelt értéknek. Ez az összeg legalább bér formájában és egyéb jövedelmek formájában elkerül az állampolgárokhoz, de utána az állam visszagyűjti körülbelül a felét adók, illetékek, járulékok formájában.
A mi gondunk az, hogy ezt az x összeget nem egyenlő mértékben felezik és vonják vissza, hiszen egy egykeresős jövedelemtulajdonostól ugyanannyit, mint egy öt eltartottat ellátó jövedelemtulajdonostól. Tehát ha kevés is, mert a történelem vagy a század legnagyobb gazdasági visszaesését éltük át, mi végig azt kifogásoltuk, hogy a kevés visszaszerzése, majd újraosztása nem a méltányosság alapján történik, tehát nem az egy főre eső tényleges jövedelmek alapján. Ezért ígérte meg minden eddigi pénzügyminiszter minden költségvetés és adótörvény beterjesztésekor, hogy legközelebb ezt a méltánytalanságot már orvosolni fogják. Erre a mai napig nem került sor. Ez a döntő, ami miatt a családok egy része úgy érzi, hogy méltánytalanul hátrányos helyzetbe került.
A másik kérdés, ami az egész, most már az állam által megkapott jövedelmet illeti (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), annak mikénti felhasználásában arról kell dönteni, hogy a jövőbe ruházunk be vagy csak a következő gazdasági évbe. De erről majd később, hosszasabban.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi