DEMETER ERVIN

Full text search

DEMETER ERVIN
DEMETER ERVIN (MDF): Köszönöm szépen. Tehát az adminisztratív túlkapásoknál tartottunk, az államapparátus kényelmét szolgáló javaslatoknál, illetve annál, hogy minisztériumi kezdeményezésre kell módosítania az önkormányzatnak a beadott pályázatát. Ez kötelező erővel bír. Ergo jogot ad a minisztériumnak, hogy megváltoztassa az önkormányzat beadott pályázatát. Az az új szabály is, ami szerint az önkormányzat a közbeszerzési eljárás eredményes lefolytatásáról, illetve a kivitelezés megkezdéséről való értesítést követő 8 napon belül, ha nem küldi meg, elveszti a cél- és címzett támogatásra való jogosultságát, túlzottnak és aránytalannak tűnik.
Összességében a Magyar Demokrata Fórum a cél- és címzett támogatási rendszert jónak tartja, a törekvései arra irányulnak, hogy az eddigi működés tapasztalata alapján minimum maradjon vagy erősödjön meg a cél- és címzett támogatási rendszer. Ez a javaslat ettől ellentétes irányba hat. Mi sajnáljuk, hogy a Belügyminisztériumnak nem sikerült a kormányon belül ezeket az elveket keresztülvinni. Mi a magunk módján olyan módosító javaslatokat fogunk készíteni, ami ezekkel a törekvésekkel egybeesik, és reméljük, hogy ezeket a javaslatainkat el tudják fogadni, mert csak abban az esetben tudjuk támogatni a törvényjavaslatot, ha az önkormányzati cél- és címzett támogatási rendszer jó tulajdonságait megtartjuk, és nem toljuk el a döntéseket a megyei önkormányzatok túlhatalma felé.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi