DR. SZILI KATALIN

Full text search

DR. SZILI KATALIN
DR. SZILI KATALIN környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedje meg a képviselő úr, hogy néhány dologra reflektáljak abból, amit ön elmondott. Néhány dologgal tökéletesen egyetértek: azzal, hogy a gazdaság fellendülésével természetesen a kibocsátások is nőnek azzal, hogy a nemzeti környezetvédelmi programot végrehajtjuk - és szeretném elmondani a képviselő úrnak, hogy nem hátrál meg a kormány ennek a programnak a végrehajtása elől. Ezt a programot néhány hete hagyta jóvá a parlament több mint 98 százalékos támogatottsággal, ami számunkra rendkívüli öröm, hiszen ez hosszú távon biztosítja ennek a programnak a folyamatos végrehajtását. Erről intézkedési tervet készítünk a határozat értelmében november 15-éig.
Azzal tökéletesen egyetértek, hogy a környezetvédelem és az állampolgárok egészségi állapota között összefüggés fedezhető fel, ezért is került bele a nemzeti környezet-egészségügyi akcióprogram is, de az egy következmény. Azzal, ha a környezet állapotán javítunk, eleve következményként az állampolgárok egészségi állapotán is javítani tudunk. A sorrendiséget nem az jelenti, amilyen sorrendben elmondjuk, hogy a hulladékgazdálkodás stb. Feltételezem, hogy a képviselő úr sem így gondolta, mert egyszerre mind a hármat nem tudjuk kimondani. Azt gondolom, mindegyiket pontosan fogja tartalmazni az intézkedési terv is, és tartalmazza a program is, hogy mindegyiket milyen ütemben kívánjuk végrehajtani.
Ennek forrását nemcsak és kizárólag a központi költségvetés támogatása tartalmazza, amit ön a költségvetésben megtalál, hiszen ezt hangsúlyoztuk is, hogy ez a közvetlen környezetvédelemre fordított összegeket jelenti. Ehhez hozzájárul az alaptámogatás. Vannak olyan területfejlesztési támogatások is vagy az egyes elkülönített állami pénzalapokban másutt megjelenő támogatások, amelyek szintén ehhez járulnak hozzá. Kérem, hogy ezt is vegye figyelembe. És természetesen van az Európai Unió által biztosított Phare-támogatás is, ami ebben szintén segítséget nyújt számunkra. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi