SEBŐK JÁNOS

Full text search

SEBŐK JÁNOS
SEBŐK JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Két percben nemigen lehet sok mindenről vitatkozni, ami téveszme itt elhangzott, de azért megpróbálok a fontosabbakra kitérni, először is a létszámot illetően.
Azt azért már tudomásul kellene venni, hogy a mai nemzetközi helyzet olyan kedvező, hogy nemcsak Magyarországon, ahol azért a piacgazdaság mégiscsak átmeneti állapotban van, vagy egyáltalán a gazdaság, ne tehetnénk meg azt, hogy a létszámot radikálisan csökkentjük, ugyanúgy, mint ahogy ezt Európában csinálják a nagyobb gazdasági erővel rendelkező országok.
Tehát helyes volt a kormánynak az elhatározása a létszámcsökkentésre, sőt, én állítom, a mai biztonságpolitikai helyzetet figyelembe véve, ha én azt mondom, hogy van egy Magyar Honvédség és van egy Határőrség, nincs szüksége Magyarországnak a közel 70 ezer fős fegyveres erőre, ezért nyugodtan lehet továbbra is radikálisan csökkenteni. Ebben tehát egyezzünk meg, mert a nálam jobban biztonságpolitikával foglalkozó szakemberek is egyetértenek abban, hogy Magyarországot sem most, sem tíz év múlva semmiféle fegyveres támadás veszélye nem fenyegeti.
A létszám-, az állomány-összetétellel kapcsolatosan: azt azonban megmondanám, hogy egy olyan kialakult állományon, állomány-összetételen egy-két év múlva változtatni egyszerűen képtelenség, amikor (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) egy hagyományos gépesített lövész zászlóaljnál tisztek voltak, és esetleg egy vagy két tiszthelyettes adódott. Ezt nem lehet megtenni egy-két éven belül!
Nos, erről ennyit, még majd kérek kétperceset, és akkor még egy fontos dologra kitérek.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP padsoraiból.)
(12.30)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi