T. ASZTALOS ILDIKÓ

Full text search

T. ASZTALOS ILDIKÓ
T. ASZTALOS ILDIKÓ ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi minisztériumi államtitkár: Azt szerettem volna elmondani Csépe képviselő úr felszólalása után, hogy a beszállítói program hiányolása természetesen lehetséges, de azért egy dolgot tudni kell, hogy beszállítói programot akkor lehet kidolgozni, ha van olyan tőkeerős cég, olyan multinacionális cég, amelyik biztos piacokkal rendelkezik, és biztos piac birtokában igényli ezt a beszállítást.
Ehhez azon kívül még kell beszállító is, aki olyan minőségben és olyan garanciákkal képes létrehozni bizonyos termékeket, amelyeket igényel ez a multinacionális cég. Ez a feltétel - ami a multinacionális céget jelenti - erre az évre teremtődött meg, ezért kezdte el a kormány ebben az évben a beszállítói program kidolgozását és beindítását. Folyik a vállalkozások, az ehhez alkalmas vállalkozások két termékcsoportban való felkészítése, az elektronikai és gépjármű-alkatrészgyártás. Ez nem könnyű feladat, hiszen itt, mint mondtam, minőségről, megbízhatóságról, korrekt szállítási időpontokról van szó.
A másik dolog, amit szerettem volna Csépe képviselő úrnak mondani, hogy az energiaárakat ő a privatizációhoz köti (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), de mivel ez nem igazán így van, ezért nem kellene szétválasztani az időpontokat kormányzati ciklusokra, mert az energiaárakban benne van az is, hogy az előző kormány nem hajtotta végre azokat az intézkedéseket, amelyeket szükséges lett volna megtenni. Köszönöm türelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi