DR. SURJÁN LÁSZLÓ

Full text search

DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Kedves Miniszter Úr! Azért azokat a nehézségeket, amelyeket ez a törvény okoz, kérem, hogy ne becsüljük le. Nagyon jó, ha fel van írva az a szép hosszú dolog, amiket állítólag egyes kórházigazgatók megkövetelnek - vagy még többet is - a betegnek adott fölvilágosítástól. De arról azért nem tudok, hogy ezt olyan írásba foglalva kell a dokumentáció részévé tenni, ami nem egy előre fogalmazott nyomtatvány kitöltéséből áll. Ez azt jelenti, hogy egy jó húszperces, félórás beszélgetést kérjünk az orvostól és utána azt, hogy ezt saját kezűleg gépelje vagy körmölje be a kórlapba, minden pontra kiterjedően, adott esetben beleértve azt is, hogy a beteg kívánja-e, ha mégse sikerül a műtét, hogy felboncolják vagy sem. Ez a dolog nincs végiggondolva! Most az a dolgunk, hogy végiggondoljuk, de semmiképpen ne bagatellizáljuk el azokat a terheket, amiket a törvény jelen megfogalmazása okoz.
Ami pedig a különféle szakmai testületekkel való együttmunkálkodást jelenti, ezt a magam részéről tényleg nagyon örvendetesnek tartom. De néhány szót kellene váltani arról is, amit a törvény előkelően nem konvencionális ellátásoknak minősített, valójában tudományosan nem igazolt ellátásokkal kapcsolatban tesz: nem terheli rá erre az ellátási formára ugyanazokat a terheket, amelyeket a tudományosan igazolt ellátásra ráterhel. A magam részéről nagyon szeretném, ha beengednénk ezeket a tudományosan nem igazolt ellátásokat - részben már beengedtük, részben jól tettük, hogy beengedtük -, mert bizonyos feladatokat megold, és reális igényeket elégít ki, de bizony nem lehet különféle módon mérni, és a terheknek egyformáknak kell lenniük.
Köszönöm, még két perc! (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi