DR. LOTZ KÁROLY

Full text search

DR. LOTZ KÁROLY
DR. LOTZ KÁROLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A koncessziós vállalás alapján Móricgát településen a közcélú távbeszélő-szolgáltatás és a fejlesztés egyaránt az Emitel Részvénytársaság kötelezettsége. A koncessziós szerződés alapján a KHVM-nek ez az egyértelmű állásfoglalása. Szó sincs tehát arról, hogy a két szolgáltató társaság közötti huzavonához a minisztérium asszisztálna.
Többszörösen és határozottan felszólítottuk a két társaságot, hogy egyezzenek meg, hiszen jelen pillanatban Móricgát a kiskunhalasi primer körzethez tartozik, ahol az Emitel nyerte el a jogosultságot. Ugyanakkor a település jelenlegi ellátását a Matáv végzi a hagyományok alapján. A 12 helyi előfizető részére a szolgáltatást tehát ő nyújtja.
Tény, hogy a két társaság mindmáig nem tudott megegyezni a szolgáltatás átadás-átvételében. Az Emitel '96 októberében, majd ez év szeptemberében ismételten kérte a móricgáti körzet besorolásának módosítását. A koncessziós vállalásra és a lakossági érdekekre tekintettel megerősítettük, hogy bár Móricgáton a közcélú szolgáltatás és fejlesztés kötelezettje egyértelműen az Emitel, mi nem emelünk kifogást, ha a két szolgáltató és az önkormányzat megegyezik a település átsorolásáról a Matáv körzetébe.
A megnyugtató megoldás érdekében ismét felszólítottam a két érintett szolgáltató társaságot e nyitott kérdés haladéktalan rendezésére. Abban bízunk, hogy most, amikor úgy tűnik, hogy a megegyezés lehetősége végre megszületik, minden akadály elhárulhat a település távbeszélő-hálózatának fejlesztése elől. Amennyiben ez nem következik be, akkor nagyon súlyos szankció fogja érni az Emitel társaságot. Itt mindenképpen szükség van a megegyezésre.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi