DR. VILÁGOSI GÁBOR

Full text search

DR. VILÁGOSI GÁBOR
DR. VILÁGOSI GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Most már szokásos, egész komoly múltra visszatekintő párbeszédünk ezen a héten sem marad el, hangsúlyoznom kell, hogy az ön jóvoltából, és akik szeretik a sorozatokat, lehet, hogy talán hiányolnák is, ha ezúttal ez elmaradt volna. Bár véleményem szerint elég kevesen vannak, mert olyan túl sok újat nem tudunk egymásnak mondani.
De azért mégis valami új dolog történt az elmúlt hét elején, hisz az ön által emlegetett úr a futballszövetség ülésén bejelentette, hogy meghatározatlan ideig nem vesz részt a testület munkájában. Úgy gondolom, erről mindenképpen tájékoztatni kell képviselőtársainkat, bár gondolom, ön épp olyan jól értesült erről, mint én.
A másik újdonság pedig az ügyben, hogy megkérdezték az illető urat, ő hogyan válaszol önnek, és ő kijelentette, hogy "bepereltem a honatyát, a többi pedig a független bíróság dolga". Megmondom őszintén, annak természetesen nem örülök, hogy pereskedésre kerül sor, annak viszont örülök, hogy végre egy olyan pályán folytatódik ez a játék - hogy stílszerű legyek -, ahol eredmény is lesz. Hisz a bíróság az a pálya, ahol a mérkőző felek valóban összecsaphatnak, és előbb-utóbb eldől az eredmény. Nem tartom valószínűnek, hogy "x" lesz, itt valaki győzni fog - vagy ön, vagy az ellenfél. Tény az, hogy ott lehet majd az érveket ütköztetni, mint ahogy én már többször is mondtam, a parlament erre nem alkalmas a jelen esetben.
Szó volt már a korábbi válaszaimban arról - valóban ön által emlegetetten is -, hogy a tévéközvetítési jogok hasznosítása kit illet meg, hogy azt közvetlenül vagy közvetve is lehet hasznosítani, hogy mi a feladata adott esetben a Magyar Televízió Rt. vonatkozásában a tulajdonosi jogok gyakorlásában a kuratóriumnak, milyen feladat- és hatásköre lehet adott esetben az Állami Számvevőszéknek. Ezekre már nem kívánok kitérni, a bíróság az a pálya - hogy ismételjem magam -, amelyik alkalmas arra, hogy ezt a vitát eldöntse és ezek szerint erre most majd lesz esély.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiból. - Dr. Torgyán József: Az ön válasza etikátlan, államtitkár úr!)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi