DR. PUSZTAI ERZSÉBET

Full text search

DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Én azt gondolom, hogy Magyarországon az egészségügyi dolgozók ha ezt a választ hallgatták, akkor egyetértenek velem abban, hogy ezt a választ nem lehet elfogadni, miniszter úr. Több okból nem lehet elfogadni. Egyfelől azért, mert most azt mondja a miniszter úr, hogy az ágyszám-átalakítási hadjárat nem milliárdokban mérendő, miközben a költségvetési törvényben 8 milliárdos megtakarítást terveztek. Ha nem milliárdokban mérték, akkor nem tudom, hogy miben. Hogy nem valósult meg, az már egy másik kérdés, ezt önök is láthatták volna előre, hiszen mindenki tudta.
(15.50)
Ugyanakkor azonban egy lényeges kérdésre nem válaszolt miniszter úr, mellébeszélt. Az a lényeges kérdés, hogy az egészségügyben a szakdolgozói létszám az esetek nagy részében a jó ellátáshoz inkább emelendő, mint csökkentendő. Ha most az intézmények különféle részében létszámcsökkentésre kényszerülnek, két év múlva sem tudják teljesíteni a létszámkövetelményeket. Ez pedig nem a betegek érdekét szolgálja.
Nem fogadom el a választ. (Taps az MDNP padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi