KOVÁCS LÁSZLÓ

Full text search

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Kiss Elemér államtitkár úr nem emlékszik pontosan arra, hogy ő ezt a kifejezést használta-e (Felmorajlás a jobb oldalon.), így használta-e, illetve, hogy milyen szándékkal használta, én azonban készséggel megerősítem, mert én hallottam a tv-híradót, és készséggel megerősítem, hogy képviselő pontosan emlékszik, ez a kifejezés valóban így hangzott el.
Én úgy gondolom, csak feltételezni tudom, hogy a kormány és személy szerint Kiss Elemér államtitkár úr várakozását fejezte ki ez a kifejezés. Én elfogadom, hogy nem szerencsés azt azonban vitatom, hogy ez a befolyásolás szándékával állt volna összefüggésben. Egyébként ez sem lenne talán megbocsáthatatlan, hiszen a kormány nem titkolja azt, hogy igen választ vár a három kérdésére mint ahogy az ellenzék sem titkolja, befolyásolás szándékával, vagy anélkül, hogy saját kérdésére ugyancsak igent vár, és azt hiszem, ez teljesen érthető. Én tehát nem tartom főbenjáró bűnnek, egy köztisztviselő feladatkörével összeegyeztethetetlennek ezt a kifejezést, bár elismerem, hogy nem volt szerencsés.
Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi