DR. SZILI KATALIN

Full text search

DR. SZILI KATALIN
DR. SZILI KATALIN környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, képviselő úr, hogy elöljáróban megköszönjem a kérdését, hiszen ez a kérdés is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy eleget tegyünk annak a tudatformálási feladatunknak, amit ön is akár a kormányzattól, akár a tárcától elvár ezen a területen.
Úgy gondolom, a hulladékok területén nemcsak az összegyűjtés a fontos, hanem - ahogy a képviselő úr is mondta - a hasznosítás ennél sokkal fontosabb. E tekintetben természetesen jogalkotási feladatunk is van, hiszen elég feszített és szigorú logikai sorrendben teszünk eleget annak a jogalkotási feladatnak, ami a környezetvédelem területén számunkra fontos. Ebben most éppen a következő a hulladékgazdálkodási törvény megalkotása, ami egyben tesz eleget a nemzetközi szakmai követelményeknek, ugyanakkor a mai gazdaság és társadalom teherviselő képességének is, hiszen ez is rendkívül fontos kérdés.
Az önkormányzatoknak ma is megvan a lehetőségük arra önkéntes alapon, hogy a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos feladatoknak eleget tegyenek. Ezt a Központi Környezetvédelmi Alap is támogatja. A szervezeti, technikai háttér, a hasznosítási piac kialakítása fontos. Ennek tettünk eleget akkor, amikor 1995-ben a környezetvédelmi törvényt követően a termékdíjtörvényt is megalkottuk, hiszen pontosan a gumiabroncsok, a csomagolóanyagok, ezenkívül az akkumulátorok és a hűtőberendezések visszagyűjtését segítik elő.
Mennyi pénzt költünk? A Központi Környezetvédelmi Alapból 1998-ban a fejlesztési célokra meglévő összeg mintegy 20 százalékát - ez közel 2 milliárd forint - kívánjuk erre a célra költeni.
(16.20)
Természetesen ezek a fejlesztések attól is függnek, hogy milyen pályázatok vannak. Tudatformálás keretében fontos a nemzeti alaptanterv bevezetése, különböző kiadványok terjesztése. A magyar papíripari hulladékfeldolgozás az európai átlag feletti. Van olyan, amikor a begyűjtés nem akkora, mint amekkora a hasznosítás lenne, ilyenkor behozatal válik szükségessé.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi