DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Negyed százada annak, hogy az egészség ügyének kérdéseit a magyar parlament átfogóan szabályozta. Az akkor elfogadott - és jórészt ma is hatályos - egészségügyi törvény rendelkezései megfeleltek az akkori magyar társadalom által támasztott követelményeknek. Időközben megváltozott körülöttünk a világ, átalakult a gazdaság, a társadalom, kiteljesedőben van a demokrácia.
Ma más veszélyek fenyegetik egészségünket, mint negyedszázada. Az orvostudomány forradalma alig belátható jelentőségű új lehetőségeket teremtett a gyógyulásra. Megváltozott az egészségről és az egészségügyről való gondolkodás is. Ismereteink és jogaink bővültével mind az egyén, mind a közösség mást és másként kíván tenni ma már saját egészségének és gyógyulásának érdekében. Tehát jogosan várunk többet és mást a gyógyító egészségügytől, a megelőző egészségügytől, mint 25 éve. A társadalmi, politikai, gazdasági, tudományos, etikai és jogi változások megnehezítették, sőt ma már számos esetben lehetetlenné teszik a hatályos törvényi rendelkezések alkalmazását. Ez szinte folyamatos jogszabály-módosításra késztette az előző kormányokat és a jelenlegit is az egészségügy területén. A törvénymódosítások azonban csak távolról és nem összehangoltan követték az élet változásait.
A hatályos jogszabályok néhány olyan rendelkezést is tartalmaznak, amelyek alkotmányossági szempontból is aggályosak. Megkönnyíti csatlakozásunkat az Európai Unióhoz, ha az egészség ügyére vonatkozó jogszabályaink is összhangban vannak az európai szabályozással. Az új törvény megalkotásának szükségességét alkotmánybírósági határozatok, országgyűlési biztosi vizsgálatok és ajánlások, valamint nemzetközi szervezetek hazánkról készített jelentései is alátámasztják. Ezek mind-mind kiemelik a konkrét intézkedések mellett az állam jogalkotói felelősségét és feladatait is.
Tisztelt Országgyűlés! Talán az előzőekből is látható: megérett a helyzet arra, hogy új, átfogó törvény szülessen az egészség ügyéről. Körülbelül másfél évi előkészítő munka, széles körű viták után most nyílik lehetőségünk arra, hogy az elkészült törvényjavaslatot vitára bocsássuk a tisztelt Ház elé, és kérjük ennek elfogadását.
Tisztelt Országgyűlés! Az egészség az egyik legértékesebb kincsünk, meghatározza az egyes emberek életét, de távolról sem csak az egyén ügye; az ország lakosságának egészsége legfontosabb közjavaink egyike. Akkor és csakis akkor remélhetjük, hogy a magunk elé kitűzött célokat - a gazdaság fejlődését, a társadalom felemelkedését, a polgárosodást, emberi jogaink kiteljesedését - elérjük, ha ehhez a lakosság egészsége is fedezetet biztosít. Ma még távol vagyunk ettől.
Közismert az a sajnálatos tény, hogy a magyar lakosság egészségi állapota európai összehasonlításban még mindig a legrosszabbak közé tartozik. Van néhány reményt keltő eredményünk: 10 ezrelék alá csökkent a csecsemőhalandóság, és lassan-lassan javul néhány betegség halálozási vagy előfordulási mutatója; sikerült megállítani a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás növekedését, az agyérbetegségben való elhalálozás csökken. De még ma sincs kézzelfogható javulás például a daganatos betegségek esetében. Látnunk kell azonban, hogy ez sem elháríthatatlan sorscsapás. Számos fejlett ország példája meggyőző: csupán azzal, ha megtennénk a rég tervezett lépéseket a dohányzás visszaszorítására és megváltoztatnánk táplálkozási szokásainkat, néhány év, esetleg egy-két évtized alatt több tízezer élet lenne megmenthető.
Különösen magas a középkorú férfiak halandósága, és ha a körülményeken nem javítunk, a magyar újszülött még mindig 7-8 évvel rövidebb életre számíthat, mint a szomszédos Ausztriában. Halálozási mutatóink tehát súlyos helyzetet tükröznek. Ugyanilyen fontos azonban életünk minősége. Egyre többen szenvedünk egy vagy több krónikus betegségben, válunk rokkanttá, egyre több idős ember szorul ápolásra. Mindezeket az adatokat részletesen megismerhették képviselőtársaim, amikor az Országgyűlés - történetében először, ebben a ciklusban - külön vitanapot szentelt a lakosság egészségi állapotának.
A lakosság egészségi állapota jelenleg akadálya annak, hogy az állampolgárok - jogos igényeik szerint - minél teljesebb életet éljenek, és nem teszi lehetővé azt sem, hogy a társadalom és a gazdaság megfelelően hatékonyan működjön. Ebben a helyzetben célunk nem lehet más, mint a népesség egészségi állapotának javítása. Ennek a törvénytervezetnek és a megszületendő törvénynek az a feladata, hogy biztosítsa ehhez a megfelelő jogi kereteket, hátteret.
(13.20)
Tisztelt Ház! Mi az a terület, amit szabályoznia kell az új átfogó törvénynek? A lakosság egészségi állapotáért nem tehető egyedüli felelőssé az egészségügy. Ahogy mondani szokás, az egészség nem az egészségügyben keletkezik és nem is ott vész el. Nemcsak a tudományos tények bizonyítják, hanem magunk is egyre inkább felismerjük, hogy egészségünket döntően a gazdaság fejlettsége, környezetünk állapota, a lakosság szociális helyzete, életmódja határozza meg. Nem tagadható azonban, hogy az egészségügyi ellátások hatékonysága sem megfelelő, az elmúlt évtizedek során kialakult egészségügyi ellátórendszer már nem képes megfelelően és hatékonyan kielégíteni azokat a szükségleteket, amelyek a lakosság egészségi állapotából ma következnek.
A törvény feladata tehát többszörös. Bár a gyógyítás szerepe nem alábecsülhető, az új törvény szándékunk szerint nemcsak a gyógyító egészségügy, hanem valóban az egészség ügyének törvénye lesz. A lehető legteljesebb mértékben kell biztosítania azt, hogy egészségünk megtartható, fejleszthető és ha megbetegszünk, helyreállítható legyen. Egyszerre, egy időben és összehangoltan kell szabályoznia a megelőzés, a korai betegségfelismerés, a gyógyítás és a rehabilitáció teljes kérdéskörét, megszabni ezekben az egyes szereplők feladatait, jogait, kötelességeit és a közöttük lévő kapcsolatokat.
A legnagyobb szemléleti változás talán éppen ezen a területen tapasztalható a korábbi törvényekhez képest. Az előző jogszabályok alapvetően azt írták le, hogy hogyan kell működnie az egészségügynek, melyek az egészségügyben dolgozók jogai és kötelességei a betegek ellátása során.
Az önök előtt fekvő törvényjavaslat legfontosabb elve, hogy az állampolgár szempontjait, érdekeit tartja szem előtt a rendelkezéseknél. Azt írja le, hogy a polgárnak egészségesként és betegként milyen lehetőségei, jogai vannak ahhoz, hogy egészségét megőrizze vagy visszanyerje, és hogyan élhet ezekkel a jogokkal. A magyar egészségügyben, de talán a társadalom számára is új ez a szemlélet. Amikor egészsége ügyében egyenrangú partnerré válhat az állampolgár, valóban megszűnik az állam korábbi gyámkodása, közvetlen irányító szerepe. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az állampolgár magára marad ezekben a kérdésekben; az államnak biztosítania kell az alapvető feltételeket és lehetőségeket a választáshoz.
Az állam felelősségét a tervezet nem csökkenti, de annak tartalmát alaposan megváltoztatja. Kiemelt feladatai vannak az államnak abban, hogy biztosítsa az egészségmegőrzés feltételeit. Ez természetesen nem lehetséges csupán az egészségügyi törvényben, egyebek között az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatra, a környezetvédelemre, a környezet-egészségügyre, a sugáregészségügyre, a munkavédelemre, a munka világának egészére vonatkozó összehangolt jogszabályok szükségesek ahhoz, hogy egészségünk megőrzésének valóban meglegyenek a jogi garanciái.
Az államnak kell gondoskodnia arról, hogy az egészségügy megfelelő legyen. Mit is jelent ez? Nagy vonalakban összefoglalva azt, hogy a lakosság valódi szükségleteinek megfelelő terjedelmű legyen az ellátórendszer, hogy annak elhelyezkedése egyenletes legyen, minden szakterület olyan arányban jelenjen meg ebben, amit a megbetegedések valóban indokolnak. Olyan szabályozórendszert kell létrehoznia az államnak, amely biztosítja az egészségügyi ellátórendszer hatékony működését és fenntarthatóságát.
Az állam feladata egyebek között, hogy az ellátások biztonsága és minősége érdekében meghatározza az egészségügyi szolgáltatások szakmai feltételrendszerét, ideértve a minőség ellenőrzését és biztosítását. A feltételrendszerhez az is hozzátartozik, hogy az egészségügyben dolgozók szakképzettsége megfelelő legyen és hogy tudásukat folyamatosan megújítsák az egészségügyben dolgozók. Ugyanilyen fontos azonban azt biztosítani, hogy az egészségre vonatkozó tudásanyag a közoktatásnak is szerves része legyen.
Vannak az államnak olyan feladatai is, amelyeket nemcsak szabályozás útján, hanem saját intézményrendszerével, saját költségvetéséből kell biztosítani. Állami feladat lesz a jövőben a mentésügy, a terhesgondozás vagy például a vérellátás megszervezése. A kiemelkedő költségigényű vagy ma még nem általánosan bevezetett gyógymódok alkalmazásának szabályozásáról és finanszírozásáról is az államnak kell gondoskodnia, így az igénybevétel tervezhetővé, átláthatóvá válik. Talán legfontosabb a mindennapjainkat is érintő szabály, hogy a népegészségügy, valamint a közegészség- és járványügy feladatait szintén az állam látja el.
Sarkalatos pontja a törvénynek, hogy minden állampolgár egyenlő eséllyel élhessen jogaival, minden állampolgárnak egyenlő esélye legyen egészsége megőrzésére, hogy mindenki számára minél egyenlőbb eséllyel legyen biztosítható a szükségleteinek megfelelő és megfelelő minőségű ellátás. Talán nem kell mondanom, hogy itt egy célmodellről van szó, és ez a cél sem érhető el akkor, ha csupán a gyógyító egészségügy eszközeit vesszük számba. Már szóltam arról, hogy az egészség nem az egészségügy belügye. Minden szektornak, minden ágazatnak megvan a maga felelőssége abban, hogy ez a fajta esélyegyenlőség minél inkább biztosítható legyen.
Amikor az új törvény tervezetét képviselőtársaim elé terjesztem, arra teszek javaslatot, hogy ennek a szemléletnek a figyelembevételével határozzuk meg az egészségügy minden szereplőjének feladatait és jogait - az államtól az önkormányzatokig, az egyéntől az egészségügyi ellátórendszerig.
Tisztelt Országgyűlés! Gyógyulásunkról továbbra is az egészségügyi ellátórendszer gondoskodik, amely talán a korábbiaknál is jobban a közfigyelem kereszttüzébe került. Százezrek ülnek a képernyő előtt, amikor az egészségüggyel, a gyógyítással foglalkozó sorozatokat vetítenek, és százezrek mérik össze a chicagói sürgősségi osztály vagy a fekete-erdei klinika lehetőségeit, néha illúzióját személyes tapasztalataikkal.
Ennél is érthetőbb, hogy megyéket, néha az egész országot megmozgatja egy-egy új kórházi szárny megnyitása vagy éppen megszüntetése, a veseátültetés vasárnapi szakmai és etikai tévévitája vagy például az újraélesztés körüli kérdésekkel foglalkozó cikkek. Az egészségügy korszerűsítésének méltán kiemelt célja a betegségek megelőzése és korai felismerése. Ugyanilyen fontos azonban, hogy a jelenleginél jobban biztosítsuk a hatásos és hatékony diagnózis, a megfelelő gyógykezelés, ápolás és rehabilitáció feltételeit, hogy csökkenjenek az ellátásban tapasztalható egyenlőtlenségek, végül, de nem utolsósorban az, hogy a jogi szabályozás megfeleljen a tudományos, technikai fejlődés eredményeinek.
A törvényjavaslat meghatározza, hogy melyek az alapvető követelmények az egészségügyi ellátás egyes elemeivel és szintjeivel szemben. Ilyen alapvető követelmények a betegek jogainak és méltóságának védelme, az esélyegyenlőség és a méltányosság, a prevenció és a rehabilitáció előtérbe helyezése, az alapellátás és a folyamatos gondozás szerepének erősítése. Mint mondottam, a szabályozás biztosítani hivatott, hogy a gyógyítás megfeleljen az egységes feltételeknek, ami a felszereltséget, a személyi állományt vagy például a dokumentációs kötelezettséget írja elő.
Rendkívül fontos új elem, hogy a tudomány mindenkori állásának megfelelően bizonyítottan hatékony módszereket kell alkalmazni a gyógyítás során. Azt azonban még ennél is fontosabbnak tartom, hogy a javaslat rendszerbe foglaltan írja elő a személyzet - és nemcsak az orvosok - képzésére és folyamatos továbbképzésére vonatkozó kötelezettségeket. Fontosnak tartom azért, mert itt is kiművelt emberfők sokasága szükséges a megújításhoz, ahhoz, hogy a jövő század elejének egészségügyét megszabó új törvény valóban érvényesülhessen.
A szabályozás szektorsemleges, biztosítja, hogy az egészségügyi ellátórendszer szereplői egyenlő esélyekkel és egyenlő feltételekkel vehessenek részt a szolgáltatások nyújtásában, függetlenül tulajdonformájuktól.
A törvényjavaslat - bár kódexjelleggel - csaknem lefedi a teljes egészségügyet, de számos területet, így például a minőségbiztosítást keretjelleggel szabályozza. Ez teszi lehetővé, hogy a változó környezet követelményeinek később is rugalmasan megfeleljen, hogy a társadalmi-gazdasági környezetben, valamint a tudomány és a technika területén időközben óhatatlanul bekövetkező változások megfelelő módon beépülhessenek a jogrendszerbe.
(13.30)
Engedjék meg, hogy kiemeljek egy másik, sok társadalmi vitát kiváltó területet, ez pedig a tudomány fejlődésének legújabb eredményével kapcsolatos szabályozás. Ezek közös jellemzője, hogy a velük kapcsolatos társadalmi viták még a nemzetközi irodalomban sem befejezettek, és igen komoly etikai vonzataik vannak. Éppen ez utóbbi miatt igényelnek szigorú szabályozást. Kiragadott példaként hadd említsem meg csupán a szerv- és szövetátültetések, az újraélesztés, a mesterséges megtermékenyítés vagy a géntechnológia, a klónozás kérdéseit. A kérdések egy jelentős részében megosztott a hazai közvélemény, a szükséges vitákat azonban kezdeményeztük és lefolytattuk.
Összefoglalóan elmondhatom, hogy ezekben a kérdésekben a javaslat a társadalom, a szakma jelenlegi ismereti szintjét és elvárásait tükrözi, így legjobb meggyőződésemmel ajánlom elfogadásra.
Az egész világot gondolkodásra késztette az első klónozott élőlény előállítása. Nem kell azonban tartania attól senkinek, hogy Magyarországon akár csak kísérletek is folyhatnának emberek klónozására. A törvényjavaslat a nemzetközi állásfoglalásokkal összhangban szigorúan tilt minden olyan beavatkozást, ami az emberi genetikai állományt befolyásolhatja.
Mélységesen megrázza a világ közvéleményét, ha időről időre napvilágra kerül, hogy emberen végeznek kísérleteket tudtuk és beleegyezésük nélkül. Megnyugtató, hogy ezt nálunk már a mai szabályozás sem tenné lehetővé, de a világszerte tapasztalható ellentmondásos események arra késztettek bennünket, hogy összehangoltan és törvényben szabályozzuk az emberen végzett orvostudományi kutatások teljes körét. A lefolytatott széles körű társadalmi viták után a tudományos testületek, így a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Osztálya, nyújtottak felbecsülhetetlen segítséget a törvény e fejezetének kidolgozásához.
A tervezet megteremti az emberen végezhető beavatkozásokat, módszereket vagy a gyakorlatban ki nem próbált eljárásokat alkalmazó kutatás szükséges szakmai és jogi garanciáit. A szabályozás kizárja a kutatás öncélúságát, biztosítja az érintett személy rendelkezési jogát és érdekeinek elsőbbségét a tudományos tevékenység szabadságához képest.
Tisztelt Országgyűlés! Egy átfogó és alapjában kódexjellegű törvényjavaslat ismertetésekor természetesen nem elemezhető minden fontos kérdés, de egy kérdésre még hadd térjek vissza. Mint hangsúlyoztam, az új törvényben az egészségügy legfontosabb szereplője, központja maga az állampolgár, aki saját maga és környezete érdekében köteles minél többet tenni egészsége megőrzéséért azonban joga van arra, hogy ehhez minél több ismeretet megkapjon módja van arra, hogy igénybe vehesse a közegészségügy intézményeit, a megelőzés eszközeit vagy például részt vehessen olyan szűrővizsgálatokon, amelyek valóban hatékonyak joga van gyógykezelése során, hogy maga döntsön arról, milyen vizsgálatokat, kezeléseket fogad el gyógyulása érdekében joga van ahhoz, hogy döntéséhez minden olyan információt megkapjon, amire igényt tart tájékoztatást kaphasson az egyes eljárások várható hasznáról, esetleges szövődményeiről, kockázatairól és azok elhárításának lehetőségeiről joga van arra is, hogy ezeknek az ismereteknek a birtokában úgy döntsön: visszautasítja a felajánlott kezelést. Sok vitát váltott ki a javaslatnak ez a része. El kell mondanom, hogy fejlett demokráciákban általános és természetes, hogy a betegnek ezt a jogát meghatározott feltételek esetén a törvény biztosítja, s ez a szabályozás összhangban van más állampolgári jogainkkal is.
A kezelések során nem sérülhetnek a beteg személyiségi jogai. Mint arról a tisztelt Országgyűlés már korábban döntött, a beteg szabadon betekinthet az egészségére, gyógykezelésére vonatkozó adatokba, és maga rendelkezhet arról, hogy ki és hogyan használhatja fel azokat. Külön megköszönöm az állampolgári jogok országgyűlési biztosának segítségét abban, hogy ráirányította a közfigyelmet a pszichiátriai betegek helyzetére, azok jogainak rendezetlenségére. A jelenlegi tervezet értelmében a pszichiátriai betegeket - más betegekhez képest - bizonyos többletjogok illetik meg. Ezek közül a legfontosabb az, hogy bírói döntéshez kötött a kötelező intézeti gyógykezelés, valamint hogy rendszeresen bíró ellenőrzi a kezelés törvényességét és indokoltságát is. A javaslat tartalmazza mindazokat az eljárási szabályokat, amelyek alapján a bíróság a beteg érdekeinek is megfelelő és megalapozott döntést hozhat a pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendeléséről. A beteg jogainak védelme és érdekérvényesítési lehetősége az egész eljárás folyamán megfelelően biztosított.
Az állampolgári és betegjogok érvényesülését a javaslatban két új jogintézmény, a betegjogi képviselő és az úgynevezett közvetítői tanács szolgálja. A betegjogi képviselő feladata a jogérvényesítés elősegítésén túl az, hogy az egészségügyi dolgozók és a betegek közötti konfliktusokat megelőzzék és közreműködjenek ezek feloldásában. A közvetítői tanács felállításával a vitás esetek jelentős részében remény van arra, hogy elkerülhető lesz a bírósági eljárás. Ez a javaslat összhangban van az Európában szokásos megoldásokkal, ugyanis rendeltetése nem a közhatalmi alapon nyugvó döntés, hanem a felek közti közvetítés, a jogvita elsimítása, a mindkét fél számára elfogadható kompromisszum kialakítása.
Ez a szabályozás nem jelenti az orvosok, az egészségügyben dolgozók szerepének megkisebbítését, jogaik csorbítását. Ellenkezőleg, régi orvosi ismeret, hogy mennyire fontos a beteg együttműködése, a jó, bizalmi orvos-beteg kapcsolat. A betegét partnernek tekintő orvos ma is többet tesz annak érdekében, jobb eredményt ér el, mint aki pusztán megjavítandó munkadarabként kezeli. Tekintetbe vettük azt is, hogy hazánk átmeneti társadalmában milyen garanciák mellett valósítható meg a betegek és az egészségügyben dolgozók jogérvényesítése és jogvédelme úgy, hogy a jog ne emlékeztessen egy tortára, amelyből a bárkinek adott szelet a többiek részét csorbítja.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a törvény nem egy kormányzati ciklusra készül. Ez arra kötelez bennünket, hogy alaposan vitassuk meg, de kötelez arra is, hogy a hosszú távú, működőképes szabályozás érdekében még a választások előtti évben se engedjünk annak a kísértésnek, hogy a törvény pártpolitikai viták áldozata legyen. Bizonyos és természetes, hogy egyes kérdésekben eltérő a különböző társadalmi csoportok, szakmai szervezetek érdeke. Nem kell külön mondanom, hogy ebben az esetben is az a feladatunk, hogy megtaláljuk az optimális egyensúlyt. Ehhez kérem segítségüket, együttműködésüket.
Kedves Képviselőtársaim! Minden törvény - még a legjobb szándékú, legjobban előkészített is - csupán annyit ér, amennyi abból megvalósul. Nem ringathatjuk magunkat abba az illúzióba, hogy a törvény elfogadása után egy csapásra megjavul a lakosság egészsége, problémamentessé válik a gyógyítás, pusztán ettől jobban finanszírozhatóvá válik az egészségügy. A törvényalkotó kötelessége, hogy mérlegelje a realitásokat. Ez volt az oka annak, hogy több száz szakértőt vontunk be a törvény előkészítésébe, hogy soha nem tapasztalt széles körű vitákat folytattunk le, nem is elsősorban az egészségügy, hanem a társadalom más szerepelőivel: betegegyesületekkel, jogi képviseletekkel és más civil szervezetekkel. Ezt fontosnak tartom hangsúlyozni, hiszen bár egyes szakmai csoportok, köztestületek többet tudnak tenni közvetlenül az egyén egészségéért, azonban szerepük távolról sem lehet kizárólagos.
Természetes és igen fontos, hogy a lakosság egészségi állapotának javulását csak társadalmi egyetértésre alapozott, összehangolt program alapján remélhetjük. A konszenzusok kialakítását a tervezet értelmében egy új jogintézmény is elősegíti, a Nemzeti Egészségügyi Tanács. A szakmai köztestületeknek - a törvényben megállapított feladatai mellett - ezen belül meghatározó szerepe lehet.
Bár az egészségügyi finanszírozásáról és az egészségbiztosításról külön törvények rendelkeznek, hatástanulmányokkal tisztáztuk, hogy a tervezett változtatásoknak milyen hatásaik vannak, lehetnek az egyénre, a társadalomra, a gazdaságra, a finanszírozásra vagy az egészségügy rendszerére.
(13.40)
Amikor befejezésül türelmüket megköszönöm, ennek tükrében engedjék meg kedves képviselőtársaim, hogy idézzek egy több mint egy évszázada e falak között elhangzott beszédből. Ez a beszéd a Magyarországon született első, az egészség ügyéről szóló törvény általános vitájában Tisza Kálmán akkori miniszterelnök és belügyminiszter részéről hangzott el: "Én részemről, midőn e törvényjavaslatot benyújtottam, magam is éreztem és érzem, hogy ez nem fog megfelelni a leghelyesebb teória minden igényeinek, ez nem rendel meg mindent, ami, hogy meglegyen, óhajtandó volna, de én azt gondolom, hogy számot kell vetni a gyakorlati élet lehetőségével, és nem kell éppen azáltal, hogy egyszerre többet akarunk, mint amennyi lehet, az elérhetőnek elérését is veszélyeztetni. Nem fárasztván tovább türelmüket, ismétlem, hogy ezen törvényt, mint olyant, ajánljam a tisztelt Háznak általánosságban és részleteiben is, mely a tökéletesebbre igenis, de meggyőződésem szerint a kivihetetlenre nem törekedett egyszerre, de amely feladatául azt tűzte ki, hogy a kivihetőség határai közt egészségügyünket minden irányban előrébb vigye."
Magam is, tisztelt elnök úr, ezzel a szándékkal ajánlom vitára és elfogadásra az új egészségügyi törvény javaslatát a mai Országgyűlésnek.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
