DR. SZOLNOKI ANDREA
DR. SZOLNOKI ANDREA
DR. SZOLNOKI ANDREA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Egy törvényjavaslatot lehet szeretni és lehet nem szeretni. Lehet bírálni és lehet dicsérni. De csak azt a törvényjavaslatot lehet, melyet korábban valaki megalkotott, a kormány a parlament elé terjesztett.
A korábbi egészségügyi törvényt 1972-ben szavazta meg az akkori Országgyűlés. A 25 év alatt többször módosított törvényt már a megalkotás pillanatában is sok kritika érte, de a mai napra már biztosan elavultnak mondható. A módosítások ellenére nem tükrözi a politikai rendszerváltás után kialakult hazai viszonyokat a magyar egészségügyben. Az MDF vezette kormány programjában, nem tudom, szerepelt-e egészségügyi törvény megalkotása, de minden esetre a korábbi kormány adós maradt ezzel a feladattal. 1994-ben a koalíciós kormányprogramban már szerepelt egészségbiztosítási és egészségügyi törvény megalkotása. Az egészségbiztosítási törvényt a nyár előtt a parlament megszavazta. A jelenleg előttünk fekvő egészségügyi törvényt, ha nagy késéssel is, de a kormány megalkotta és a parlament elé terjesztette.
A törvényről általánosságban elmondható, hogy az egészségügy minden területét felöleli, kódexszerűen foglalkozik a hazai egészségüggyel, és paragrafusokban rögzíti az egészségügy különböző szintjeit.
A törvényjavaslat legjobban kidolgozott része és az egész törvény ékessége az a fejezet, amely a betegjogokkal foglalkozik. Korábban szó volt arról, hogy külön törvényt fogunk alkotni a betegjogokról és külön az egészségügyről. Megítélésem szerint ez a megoldás jobb lett volna, mint a jelenlegi beterjesztés, ahol az egészségügyi törvény e nagy fejezetét a betegjogok foglalják el. Ebben a részben deklarálásra kerül a beteg szabad orvosválasztáshoz való joga, valamint kórházválasztási joga is megjelenítésre kerül. Kár, hogy korábban az egészségbiztosítási törvényben már csökkentettük a beteg szabad orvosválasztásának lehetőségét.
Már az egészségbiztosítási törvényben megjelent a magyar egészségügyben egy szokatlan fogalom, amely most az egészségügyi törvényben is megjelenik, nevezetesen a várólista fogalma. Valójában törvényi deklaráció nélkül is működtek bizonyos várólisták a magyar egészségügyben, de ezek nem voltak ellenőrizhetőek, nyilvános szempontokat nem tartalmaztak, és hátrányos megkülönböztetésben részesítettek egyes betegeket. A várólista fogalmának bevezetése e két törvényben lehetőséget biztosít arra, hogy a beteg hátrányos megkülönböztetés nélkül, ellenőrizhető módon tájékozódhat a várólistára kerülés szempontjairól, valamint a betegjogi képviselőn keresztül ennek a várólistának az ellenőrzésére is van lehetősége.
Az emberi méltósághoz való joggal foglalkozó fejezetben kinyilvánításra kerül, hogy a beteget csak méltányolható okból és ideig szabad várakoztatni. Sajnos, a mai gyakorlat az, hogy a kezelésre vagy diagnózis felállítására berendelt beteget sokszor indokolatlanul, megmagyarázhatatlan okokból, feleslegesen órákig várakoztatják. Minden rendelőintézetnek és kórháznak lehetősége van időre berendelni a betegeket, hogy az ilyen oktalan várakoztatások elkerülhetők legyenek.
Ugyanebben a paragrafusban kerül meghatározásra, hogy a beteg ruházatát csak szükséges időre és indokolt mértékben szabad eltávolítani. Szörnyű látványt kelt és fokozza a beteg kiszolgáltatottságát, mikor a kezelőasztalra fektetett és ruháitól megszabadított beteget magára hagyják, vagy a betegtől elfordulva konziliáriusi megbeszélést folytatnak az orvosok és a szakszemélyzet, nem figyelve a beteg emberi méltósághoz való jogára.
A kapcsolattartási jogot meghatározó paragrafusban nagyon helyesen és humánus szempontokat maximálisan figyelembe véve lehetőséget kap a súlyos állapotú beteg, hogy megjelölt személy mellette tartózkodhasson betegsége alatt.
Ugyanígy a kiskorú betegnek is joga van arra, hogy kórházi ápolás alatt szülője vele tartózkodhasson, valamint a szülő nőnek is joga van, hogy újszülöttével egy helységben helyezzék el őket. Mint korábban gyakorló orvos azt tapasztaltam, hogy azok a gyermekek, akik mellett éjjel-nappal ott tartózkodhattak a szüleik, sokkal gyorsabban gyógyultak és kevesebb lelki traumát szenvedtek el a kórházi tartózkodás alatt. Ezért minden erőmmel azon voltam, hogy olyan helyzetet teremtsek az általam vezetett osztályon, hogy a szülőket is elhelyezhessük gyermekük mellé a kórházban tartózkodásuk idejére.
Az egészségügyi törvényben meghatározott kapcsolattartási jog deklarációja tehát nagyon fontos, de sok esetben a hazai viszonyokat figyelmen kívül hagyja. Hiszen nem minden kórházban van arra lehetőség, hogy súlyos állapotú beteg vagy gyermek mellett ott tartózkodjon hozzátartozója, valamint nem minden szülészet rendelkezik rooming-in szolgálattal. Ha ezt a törvényben a beteg jogaként meghatározzuk, ennek anyagi feltételeit is biztosítanunk kell a különböző magyarországi kórházakban, hiszen ha ezt nem tesszük, a beteg, ismerve a törvényben foglalt jogát, azzal élni kíván majd, és az ügyeletes orvosnál vagy a kezelőorvosnál fog reklamálni ezekért a jogaiért. Nem szabad a kórházban dolgozó orvosokat ilyen kínos helyzetbe hozni.
A törvény szerint a beteget a beavatkozások előtt tájékoztatni kell betegsége feltételezett diagnózisáról a szükséges vizsgálatokról a javasolt ellátásokról a felmerülő kockázatok jellegéről, mértékéről és mellékhatásairól a lehetséges alternatív eljárások, a vizsgálatok vagy beavatkozások céljáról várható eredményéről és kockázatáról a tervezett ellátás időtartamáról az előrelátható fájdalmakról és arról, hogy az ellátást követően állapotában milyen változás következik be. A beteget érthető módon, magyarul kell tájékoztatni, figyelemmel életkorára, iskolázottságára és lelkiállapotára. A szóbeli tájékoztatás nem helyettesíthető egy általános segédanyag átadásával.
A munkáját tisztességesen végző orvos eddig is szánt időt arra, hogy a beteget részletesen tájékoztassa, de valóban vannak közöttünk olyan orvosok, akik e tájékoztatást gyakran elmulasztották, és a beteg csak azt nem tudta, hogy miért küldik kórházba, mennyi ideig kell ott lenni, milyen vizsgálatokat végeznek rajta, milyen műtétet hajtanak végre rajta, és mikor fejezik be a gyógykezelést. Sokszor elkövetjük mi orvosok azt a hibát, hogy latinul emlegetjük a diagnózist és a vizsgálati módszereket, melyből a betegek sok esetben egy szót sem értenek. Reméljük, hogy ha e törvény többletfeladatot is ró az orvosokra, könnyebben viselik el a tájékozott betegek a vizsgálatokat és gyógykezeléseket.
A törvény szerint a betegnek joga van eldönteni, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, valamint joga van ahhoz, hogy a kivizsgálást és kezelést érintő döntésekben részt vegyen. Természetesen az orvosnak kötelessége a beteget úgy felvilágosítani, hogy elfogadja az egészségügyi ellátást, és ne vonja vissza a beavatkozások elvégzéséhez való beleegyezését.
Külön fejezet foglalkozik a passzív eutanáziával, mely a törvényben az ellátás visszautasításának jogaként jelenik meg. Eszerint a beteg az életmentő vagy életfenntartó beavatkozásokat visszautasíthatja, ha olyan súlyos betegségben szenved, mely feltehetőleg gyógyíthatatlan, és egy éven belül halálhoz vezet. A törvénytervezet szigorúan szabályozza a beavatkozás visszautasításának jogát úgy, hogy három orvosból álló bizottság két alkalommal győződik meg arról, hogy a beteg döntését annak következményeinek tudatában hozta meg. A törvénytervezet gondoskodik arról is, hogy teljes bizonyító erejű magánokiratban vagy két tanú együttes jelenlétében utasíthatja vissza az életmentő beavatkozásokat a beteg.
A szabaddemokraták frakciója támogatja az ellátás visszautasításának jogát, de a kérdés súlyosságára és fontosságára való tekintettel célszerűnek tartottuk volna, ha komoly társadalmi vita előzte volna meg e törvényjavaslatot, hiszen a passzív eutanáziáról minden országban komoly vita zajlik a különböző szervezetekben és az állampolgárok különböző csoportjai között.
A törvénytervezet szerint a beteg jogosult az egészségügyi dokumentáció adatait megismerni, betekinthet az egészségügyi dokumentációba, valamint saját költségére másolatot is kaphat. Ez a passzus óvatosságra kell hogy intse az orvosokat, hogy milyen megjegyzéseket fűznek az egészségügyi dokumentációhoz.
A törvénytervezet szerint a betegnek joga van ahhoz, hogy vizsgálata és gyógykezelése során csak azok a személyek legyenek jelen, akik részt vesznek ellátásában. Szörnyű kiszolgáltatott helyzetben van az a beteg, akinek vizsgálata közben a szobában tartózkodik, mondjuk, egy gépírónő, aki a zárójelentéseket írja, megjelenik vödörrel és felmosófával a takarítónő, és többször bekukkantanak a vizsgálóba orvosok, műtősnők és műtősfiúk.
(14.00)
A törvénytervezet egy új személyiséget jelenít meg az egészségügyi szolgálatban, nevezetesen a betegjogi képviselőt. A betegjogi képviselő segít a beteg panaszainak megfogalmazásában, segíti a beteget az egészségügyi dokumentációhoz való hozzájutásban, és rendszeresen tájékoztatja az egészségügyi dolgozókat a beteg jogaira vonatkozó szabályokról.
A betegjogi képviselő természetesen nem a kórházzal van munkaviszonyban, hanem az ÁNTSZ alkalmazásában dolgozik a kórházban. Az egészségügyi szolgálat vezetője 10 napon belül, fenntartója 30 napon belül köteles megvizsgálni a betegjogi képviselők észrevételeit. Hazánkban is kezdenek elszaporodni a különböző ügyvédi megkeresések következtében kórházak és kórházban dolgozók elleni bírósági perek. Több ügyvédi iroda már specializálódott is ezekre az orvosiműhiba-perekre, sok esetben tisztességtelen módon reklámozzák is magukat.
A betegjogi képviselő jelenléte a kórházban egy olyan levezető csatorna lehet, mellyel megakadályozhatók lehetnek az orvosi bírósági perek. Annak ellenére, hogy az orvosokra többletfeladatot ró a betegjogokat deklaráló egészségügyi törvénytervezet, mégis az egészségügyi törvénytervezet legkidolgozottabb és legjobb részének tartjuk. Remélem, hogy a betegjogokkal kapcsolatos rész nemcsak az orvosokra vonatkozik, hanem mindenki másra is, aki betegek vizsgálatával és gyógykezelésével foglalkozik. Gondolok itt elsősorban a szép számmal megjelenő természetgyógyászokra is.
Hosszú fejezet foglalkozik a népegészségüggyel, melyen belül a család- és nővédelmi gondozás, ifjúsági egészségügyi gondozás, sportegészségügy, munkaegészségügy, járványügy, védőoltások és szűrővizsgálatok rendszere, fertőző- és járványügyi ellenőrzés, valamint a fertőtlenítés elveit és jelenlegi hazai gyakorlatát kódexszerűen rögzíti a törvényjavaslat.
Az egészségügyi ellátás rendszerén belül deklarálásra kerül, hogy a beteg megtilthatja a beutaló orvos, illetve háziorvos értesítését abban az esetben, ha a beteg kórházi ellátásban vagy járóbeteg-szakellátásban részesül. Úgy gondolom, ez az a betegjog, amely biztosan tévesen került be a törvényjavaslatba, hiszen a beteg szabadon választhatja meg háziorvosát. Ha nincs vele megelégedve, választhat más orvost is, de egyet nem tehet: hogy a választott háziorvos ne legyen tájékoztatva a beteg állapotáról, esetleg gyógykezeléséről.
Ugyanebben a fejezetben lehetőséget biztosít a törvénytervezet arra, hogy ha a beteg magasabb szintű egészségügyi szolgáltatónál kívánja az ellátást igénybe venni, akkor az igénybevételt korlátozhatja, illetve feltételhez kötheti.
Ezzel a paragrafussal gyakorlatilag megtiltjuk a betegnek, hogy a korábban deklarált szabad orvosválasztás értelmében annál az orvosnál jelentkezhessen, akit magának kiválaszt.
Tehát ha valaki például Nyíregyházáról a budapesti egyetemi klinikára kíván befeküdni, akkor ezt csak bizonyos feltételekkel teheti meg.
A szűrővizsgálatokkal foglalkozó rész a törvénytervezetben nem tesz kötelezővé semmilyen szűrővizsgálatot, de a szűrővizsgálaton való részvétel elmulasztása bizonyos kedvezmények megvonását vonja maga után.
A mentéssel foglalkozó fejezetben megfogalmazásra került, hogy a mentés kezdeményezésére bárki jogosult. Ez a gyakorlat különbözik sok más európai ország gyakorlatától, ahol csak orvos hívhat ki mentőt a beteg állapotának függvényében. Úgy gondolom, hogy a magyar gyakorlat és az azt megerősítő, előttünk fekvő jogszabály jobban szolgálja a beteg érdekét, amikor bárki, aki a mentést kezdeményezni kívánja, megteheti azt orvos közbeiktatása nélkül is.
Fontos kitétele a jogszabálynak, hogy a mentés igénybevételéhez való jog mindenkit megillet, független állampolgárságtól és az egészségbiztosítási jogviszonytól. Így kerül deklarációra az is, hogy a mentés állami feladat, ezért finanszírozásáért nem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár felelős.
A haldokló beteg gondozásának fejezetében megjelenik a törvénytervezetben a hostess-ellátás, amely az utóbbi egy-két évben a magyarországi egészségügyben megjelent, és a biztosítópénztár finanszírozza is ezt.
Az egészségügyi törvénytervezet egyáltalán nem foglalkozik a gyógyszerellátás kérdésével, mert ezt külön törvényben kívánja a kormány meghatározni.
Valószínűleg tévesen kerülhetett a törvénytervezetbe az a passzus, amely a nem konvencionális gyógyító eljárásokat a konvencionális gyógyító eljárások helyettesítésére is alkalmassá teszi.
Először foglalkozik az egészségügyi törvény azzal, hogy működési engedély csak olyan szolgáltatóknak adható ki, amelyek felelősségbiztosítással rendelkeznek. A korábban már említett orvosiműhiba-perek elszaporodása miatt erre a felelősségbiztosításra feltétlenül szükség van.
Ugyanakkor felesleges, hogy azt az alapnyilvántartást, amely a szakképesítést közhitelesen tanúsítja, a Népjóléti Minisztérium vezesse. A világon mindenhol, ahol orvosi kamara létezik, az adatnyilvántartás vezetését az orvosi kamarákra bízzák. Célszerű volna, ha e törvényjavaslat is a Magyar Orvosi Kamarára bízná az alapnyilvántartás vezetését.
A törvénytervezetben először jelenik meg Magyarországon a megfelelőségtanúsítás fogalomköre, amely a szolgáltatások és ellátások minőségének felülvizsgálatára és elismerésére szolgál.
Fontos része a törvényjavaslatnak, amikor azzal foglalkozik, hogy a kezelőorvos joga, hogy vizsgálati és terápiás módszereket szabadon választhatja meg. Kissé ellentétesnek tűnik ez a deklaráció az egészségbiztosítási törvényben meghatározott vizsgálati és gyógyítási eljárási trendek meghatározásával.
A törvényjavaslatban először jelenik meg a kormányprogramban már előre jelzett nemzeti egészségügyi tanács fogalma. E nemzeti egészségügyi tanács olyan javaslattevő, véleményező, tanácsadó szervezet, mely a kormányzati egészségpolitika kialakítását segíti úgy, hogy tagjai közé integrálja a szakmai kamarákat, országos érdekvédelmi szervezeteket, betegek képviselőit, helyi önkormányzatok képviselőit.
A helyi önkormányzatok feladatainál, felsorolásánál valószínűleg figyelmetlenség következtében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) kimaradt a home-care, az otthoni ápolásszolgálat megjelenítése. (Az elnök ismét jelzi az időkeret leteltét.)
Összefoglalva elmondható, hogy a beterjesztett törvényjavaslat az egészségügy alkotmányaként kezelendő, kisebb módosításokkal a szabaddemokrata frakció a törvényjavaslat elfogadását javasolja a tisztelt Háznak.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
