DR. FARKAS GABRIELLA

Full text search

DR. FARKAS GABRIELLA
DR. FARKAS GABRIELLA (MDNP): Köszönöm szépen. Karakas képviselőtársam egy érdekes dolgot adott a számba, amit én nem mondtam. Azt mondja, én azt kifogásolom, hogy miért nem ajánlja fel ingyen közös művelésre a tulajdonos a földjét. Kérem, én ilyet nem mondtam! Én nem voltam abban a közegben, amikor ingyen felajánlották a dolgokat. Én azt mondtam, hogy a szövetkezeti tagnak, ha ő valóban az, ami, tulajdonos, akkor joga van eldönteni, hogy együtt tartják a földet, és munkaszövetkezetben, közös művelésben művelik. Ez nem ugyanaz! Nem földfelajánlásról van szó - ilyen nem is igazán jönne az én számra. A "megváltás" mellett egyébként a régmúltnak a kifejezése ez is.
A másik pedig, amit Gombos András mondott, hogy én foglalkoztatási kötelezettségről beszéltem. Nem! Én azt mondtam, amit már előbb idéztem is, és hozzátettem: természetesen módjában áll a szövetkezetnek alkalmazottakat is foglalkoztatni. Óriási különbség! A bajor paraszt egyébként nagyon nagy nevetésbe törne ki, ha felajánlanák neki a három műszakot és a szabadságot - a szabadsága helyett. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi