DR. KERTÉSZ ZOLTÁN

Full text search

DR. KERTÉSZ ZOLTÁN
DR. KERTÉSZ ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány felvetésre már reagáltak az előttem szólók, de nekem is maradt néhány dolog.
Gyimóthy képviselő úr elmondta, hogy a licitálás során 5-600 forintért lehetett egy aranykoronát venni. Mi akkor is azt mondtuk, hogy a kárpótlás végrehajtása volt hibás, nem maga a kárpótlási folyamat, és különösen az, hogy nemcsak azok kapták a kárpótlási jegyet, akiktől földet vagy egyéb mezőgazdasági ingóságot vettek el - akár tanyát, gépet stb. -, hanem bárki, mert a falura rászabadították az összes kárpótlási jegyet.
A másik pedig: előszeretettel emlegeti Gyimóthy képviselő úr, hogy a kormánypártiak csak a kolhoz típusú szövetkezetet akarják erősíteni. Gondolom, ezeket nem nekem kell megmagyarázni, de majd az illetékesek megmondják, hogy milyen típusú szövetkezetek vannak ma. Mi - a Szabad Demokraták Szövetsége - azt mondjuk, hogy szektorsemlegesen kell a mezőgazdaságot megítélni, a termék minősége legyen döntő. Ugyanakkor mi mindig azt mondjuk, szükség van a jelenlegi sokszínűségre, el kell indulni egy bizonyos birtokkoncentrációnak, a versenyképesség ezt követeli meg. Ez a folyamat beindult, erre van támogatás is.
Harmadsorban pedig előszeretettel mondta szintén Gyimóthy képviselő úr, hogy a kormány akarja kiárusítani a földet. Kérem, a kormánynak nincs földje! Akik el akarják adni a földet, azoknak akarjuk megteremteni a reális földpiaci lehetőséget, hogy reális ár alakulhasson ki, elinduljon a földpiac, és ne legyenek zsebszerződések. Ezt szolgálja a jelenlegi földtörvény-módosítás.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi