DR. VARGA ISTVÁN

Full text search

DR. VARGA ISTVÁN
DR. VARGA ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Azért voltam kénytelen a kétperces reagálásnál szót kérni, mert többször elhangzott már az a vád, és most Orosz képviselőtársam meg is ismételte, hogy tulajdonképpen az ellenzék veszélyezteti az ország NATO-csatlakozását. Magam és a Magyar Demokrata Fórum és az ellenzéki pártok nevében ezt visszautasítom.
A kormány volt az, különös tekintettel Horn Gyula miniszterelnök úrra - aki dilettáns lépésével és nyilatkozatával Madridban, amikor eufórikus állapotában kijelentette, hogy népszavazást fog tartani - a kormány és a miniszterelnök hozta az országot abba a helyzetbe, a 22-es csapdájába, amelyben most vagyunk.
Mindannyian tudjuk, hogy az összes parlamenti párt egyetértett abban, hogy Magyarországnak a NATO-hoz kell csatlakozni. Ostoba és buta lépés volt az, amikor miniszterelnök úr kijelentette, hogy népszavazást kell tartani. Majd amikor az első nyilatkozatok elhangzottak, akkor volt az a bizonyos, hogy nem érdemi népszavazás lesz. S utána már a vonat mozgásban van, hogy egy régi miniszterelnököt idézzek. Tehát önök, kedves kormánypárti képviselők, tették meg azt a lépést, amely gyakorlatilag a magyar külpolitikát és Magyarországot abba a veszélyes helyzetbe manőverezte, és valóban 1997 novemberében sorsdöntő népszavazásra kerül sor.
S önöknek ezután el kellene azon gondolkozni, hogy talán az ellenzék kérdését feltenném a népszavazási ívre, s akkor reméljük és reménykedhetnek önök is, hogy egy eredményes népszavazással, egy kétigenes népszavazással, valóban az ország többsége kimanőverezi ebből a helyzetből, amelybe önök juttatták, az országot és a választópolgárokat, és igen, nem lesz annak akadálya, hogy a NATO-hoz csatlakozzunk.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi