FARKAS IMRE

Full text search

FARKAS IMRE
FARKAS IMRE, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság szeptember 10-én megtárgyalta a gazdasági társaságokról szóló törvény tervezetét. Az a ritka eset fordult elő, hogy a bizottságban a tervezetről - a korábbi gyakorlattól eltérően - nagy vita nem alakult ki.
A bizottság tagjai megállapították, hogy a törvénytervezet alapjául szolgáló 1988. évi VI. törvény is alapvetően megfelelő volt, hiszen a gazdaságban meghatározónak bizonyult. Az 1988. évi VI. törvény biztosította a kisvállalkozások társaságokba történő beintegrálását, illetve az állami vállalatoknak gazdasági társaságokká történő átalakítását. Gyakorlatilag nagyon sok, több tízezer gazdasági társaság jött létre, és ezek a gazdaságok ma már a vállalati gazdasági szféra egészét átfogják.
A gazdasági bizottság tagjai egyetértettek abban is - beleértve ellenzéki képviselőtársainkat is -, hogy ezzel együtt is indokolt a '88. évi VI. törvény felülvizsgálata, ami végül is ezt a formájában is új tervezetet eredményezte.
A bizottság különösen négy területet emelt ki, amiért a felülvizsgálat, illetve az új törvény kiadása indokolt. Az egyik az, hogy összhangot kellett teremteni a ma is hatályos, a gazdasági társaságok működését érintő törvényekkel. Míg 1988-ban a gazdasági társaságokról szóló törvény gyakorlatilag mindenféle környezet nélkül keletkezett, és az indukálta a hozzá kapcsolódó törvényeknek a keletkezését, ma már az a helyzet, hogy több olyan törvény van, amelyik érinti a gazdasági társaságok működését, szoros kapcsolatban van vele. Ezért szükség van arra, hogy ez a törvény is számoljon ezekkel a változásokkal, és beépüljenek a törvénybe a számvitellel, a versenyjoggal, a konszernjoggal, a csődeljárással kapcsolatos kérdéseknek az egyes elemei.
Az új törvény kiadását indokolja a joghézagok kiküszöbölése, illetve bizonyos hibás részek kijavítása. Különösen fontosnak tartotta a bizottság a hitelezővédelem erősítését, ami a korábbi törvénynek nem volt erőssége. Elsősorban az alap- és törzstőke felemelése, a tőkeemelések és -leszállítások kérdése az, ami majd változásokat fog ezen a téren előidézni.
Végül fontosnak tartotta a bizottság, hogy eurokonform szabályozással erősödik a törvény, elsősorban a konszernjognak bizonyos átvételét értettük ez alatt, másrészt pedig a részvénytársasági működésnek a szabályozását, amiben kiemelkedő a zárt és nyílt részvénytársaságok működési szabályainak és különböző eljárásainak a megkülönböztetése. Úgy érezzük, hogy a zárt részvénytársaságok működését gyakorlatilag gördülékenyebbé, egyszerűbbé fogja majd tenni.
Ezek az igények végül formáját tekintve is új törvényt eredményeztek, és úgy látjuk, hogy ez is pozitívuma lesz a törvénynek, hiszen erősödött a törvényben az általános részek tartalma és terjedelme, csökkent a különös részeké - mint ahogy erre a miniszter úr is utalt expozéjában -, és összességében, ha nem is nagymértékben, de a törvény terjedelme is csökkent ezáltal.
A gazdasági bizottság a tervezetet igen jónak tartja. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egyes részkérdéseket illetően itt az általános vitában, illetve a részletes vitában ne legyen komoly vita. A bizottsági ülésen néhány ilyen részkérdés merült fel, például az apport alulértékelésének a lehetősége, a vezető tisztségviselők új társaságalapítási jogának korlátozása vagy a tulajdonosi és menedzsment jogok eltérő értelmezése, hogy azok milyen mértékben szükségesek, és melyik oldalnak a javára.
Mindezeket követően nem csoda, hogy a gazdasági bizottság úgy összegezte a törvénytervezetet, hogy az általános vitára alkalmas, és a gazdasági bizottság egyhangúlag támogatja az általános vitának a megkezdését.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(10.10)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi