KÓSA FERENC
KÓSA FERENC
KÓSA FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én az imént, amikor a bizottság előadójaként szóltam, úgy gondoltam, hogy már nem szükséges hozzászólnom, de most néhány megjegyzésem volna az elhangzottakhoz.
Először is szeretném hangsúlyozni, hogy valamilyen sajnálatos és szerencsétlen információs különbség alakult ki Lányi Zsolt képviselőtársunk és a kulturális és sajtóbizottság többi tagja között.
Lányi Zsolt hozzászólásából az derült ki, hogy nem ismeri vagy alig ismeri azokat az írásos előterjesztéseket, amelyeket a televízió kuratóriuma - több hullámban - eljuttatott a kulturális bizottsághoz. Nem egy alkalommal tárgyaltuk, hanem sok hullámban, sokszor tárgyaltuk; és természetes, normális dolog, hogy a televízió kuratóriumának az elnöke nem azt ismétli meg itt, amit heteken, sőt hónapokon át írásban rögzítettünk vagy megtárgyaltunk a bizottságban, hanem még néhány megjegyzést fűzött hozzá.
Lányi Zsolt, hogyha érdeklődik ezek iránt az írásos anyagok iránt: ezeket meg lehet találni a kulturális bizottság jegyzőkönyveiben; vagy pedig ott a kisgazda szakértő, Ravasz Károly bácsi, akit mindannyian nagyon szeretünk és tisztelünk - bizonyára tájékoztatja majd a képviselő urat, hogy miről is volt ott szó. Ezért tehát szeretném határozottan megvédeni Kovács Andrásnak azt a törekvését, hogy nem megismételte, amit már megtárgyaltunk, hanem kiegészítette.
Második rövid megjegyzésem, anélkül, hogy az általános vita keretében szakmai területekre tévednék, mégis - mivel felmerült a kuratórium, sőt, az ellenőrző bizottság írásos beszámolóiban -: most Lányi Zsolt képviselő úr és mások részéről is elő-előjön egy feltételezés, hogy egyenes összefüggés van a finanszírozás és a minőség között. Van összefüggés egy-egy tévé- vagy rádiócsatorna anyagi lehetőségei és általában végső soron a minősége között, azonban súlyos hiba lenne, ha ezt abszolutizálnánk.
(20.50)
Az én nagyon személyes, sokszor hangoztatott és most sem elhallgatható véleményem szerint a közszolgálati televíziózás vagy rádiózás, mindaz, amit közszolgálati minőségnek tekintünk egy televízióban vagy egy rádióban, az mindenekelőtt szakmai tisztesség, emberi gondolkodás, ítélőerő, igazságérzet, bátorság, szolgálat, elhatározás s a többi kérdése. Mindekelőtt - nem kizárólag, de mindenekelőtt. Csak szeretnék utalni a magyar kultúrának azokra a különös jelenségeire, amikor mondjuk festőművészek fakéregre festenek egyébként remekműveket, de utalhatnék Radnóti kockás füzetére is, amelybe világirodalmat írt. Nem feltétlenül arany töltőtollal és faragott íróasztalnál lehet jó műveket írni, és ugyanez vonatkozik a televízióra is. Ezt egy kicsit szigorúan el is szeretném túlozni, mert az őszi gondolkodásunkhoz ez is hozzátartozik. Ezt más alkalommal is hangsúlyoztam már, most is szeretném hangsúlyozni.
Elhangzott még egy furcsa megjegyzés. Veres képviselőtársunk említette, hogy a költségvetési szakembereket nem hívtuk meg a hatpárti médiabizottság munkájára. Ez igaz. Nem is akartuk meghívni, mert nem értünk egyet a költségvetési bizottság néhány tagjának azzal a tökéletes félreértésével, hogy ők mindenben szakemberek, és minden más terület csak részleteket tárgyalhat, egyébként ha valamit előterjeszt, majd megmondják az igaziak, akik egyébként a költségvetéshez értenek. Ez az egész médiarendszer egy kicsivel bonyolultabb dolog, a demokráciának egy alapkérdéséről van szó, és nem a költségvetési bizottságot terheltük ezzel, hanem kivétel nélkül minden alkalommal - és tanúsíthatják, akik részt vettek ezeken az üléseken - a Pénzügyminisztérium illetékes szakemberét hívtuk meg, nem név szerint, hanem úgy, annak rendje-módja szerint, hogy a Pénzügyminisztérium küldje oda azt a pénzügyekhez, gazdálkodáshoz és költségvetéshez értő felelős szakembert, aki vélekedik egy-egy munkafázis után. Ez számunkra normális és természetes dolog volt, úgyhogy itt elmarasztalásnak vagy valamiféle kirekesztésnek, de ilyen hangulatnak sem lehet semmiféle helye.
Ahhoz is szeretnék egy szót szólni, amit Lendvai Ildikó mondott, ha már itt vagyunk, és megtiszteljük egymást e kései órában. Valóban, a történelem az elmúlt évtizedekben azt bizonyította, hogy az állami tulajdonlású hatalom - például információs hatalom - nem tud a társadalom javára működni. Részleteiben megteheti egy-egy műsorszámmal, egy-egy tisztességes ember vállalásával, de hosszú távon alkalmatlan. Mi volt itt a történelmi tét? Az, hogy az állam helyett köztulajdonba vegyük a szó becsületes értelmében; nevezhetem nemzeti tulajdonnak, nevezhetem társadalmi tulajdonnak vagy a kettőnek együtt, hiszen ezt kerestük.
Nagyon sokat kínlódtunk, hogy mi hogyan tudjuk reprezentálni ezt a nemzeti, társadalmi össztulajdonlást, egy olyan tulajdonlási rendet, ami nem volt a magyar történelemben. Egyetértek mindazokkal, akiknek itt kritikai megjegyzésük volt, egyébként a költségvetési bizottság részéről is, hogy bizony, itt az az alkotmányossági szempont, hogy ne rekesszünk ki senkit, tehát kisebb szervezeteket sem, rotálásra kényszerítette a második kétharmadot, a kuratórium második kétharmadát, és olyan nagy a szórás, hogy az informáltsági szint alkalmatlanná válhat egy-egy esetben a demokrácia működésére.
Nem új keletű probléma ez, mert már Arisztotelész világosan leírta, hogy a demokrácia két alapelve, a többségi elv és a minőség - tehát az igazság - elve egymással szembekerülhet. Az európai történelemben nem szégyen keresni ezt az igazi egyensúlyt. Ezért ha újra leülünk, összekönyökölünk, és egyetértve, immár nem politikai acsarkodással, hanem őszintén elkezdünk gondolkodni, hogy hogyan lehet a kuratóriumok minőségi munkáján és felelősségén javítani, hogyan lehet nagyobb jogkört biztosítani, hogy nagyobb felelősséggel tartozzanak. Mert itt is van egy egyensúly. Nem lehet a kuratóriumra nagyobb felelősséget ráróni, mint amekkora jogköre van. Nem lehet őket sem megterhelni, és így tovább.
Bocsánatot kérek a hozzászólásért, de talán maradjon is meg a jegyzőkönyv számára. Mégis ez az első alkalom, hogy egy médiatörvényben előírt meghallgatásról van szó, és nagyon fontos, hogy észnél legyünk, és pontosan helyre tegyük mindazokat az arányokat, amelyek a jövő szempontjából, talán már nem a mi életünkben, de a jövő szempontjából fontosak lehetnek.
Köszönöm a szót. (Taps.)
