BÁRSONY ANDRÁS

Full text search

BÁRSONY ANDRÁS
BÁRSONY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! A rendszerváltás előestéjén volt egy kísérlet centralizálni a kerületi kapitányságokat Budapesten, és ennek esett áldozatául a terézvárosi önálló rendőrkapitányság. Látszólag ez egy kerületi ügy, valójában azonban elmondom, hogy Terézvárosban van Budapesten a legtöbb külképviselet, van 14 színház, amelyek esti forgalma fokozottan veszélyessé teszi a közrend szempontjából ezt a körzetet.
Hadd idézzek egy statisztikai adatot: 30 százalékkal nőtt az elkövetett bűncselekmények száma ebben a kerületben az elmúlt évhez viszonyítva. Hozzá kell azonban tenni, hogy ugyanakkor a kerületi illetőségű bűnelkövetők száma csökkent. Ez is azt igazolja, hogy Budapest központjában - hogy úgy mondjam - az átmenő bűnözés egyik színtere lett a kerület, amelyben ráadásul az ország második legnagyobb pályaudvara is van.
Hosszú évek után nagy nehezen sikerült ennek az azóta hál Istennek elhalt koncepciónak az utolsó maradványát is feloldani azzal, hogy megegyezés született a kapitányság újranyitására. Problémát pusztán némileg a finanszírozás jelent, amely - rendőrségi feladatról lévén szó - mint tudjuk, központi állami feladat. Ehhez képest a kerület lakossága és önkormányzata 400 millió forint értékű hozzájárulást vállalt annak érdekében, hogy a kapitányság újraindítható legyen. Megvásárolt egy épületet, jóllehet az 1987-ben megszüntetett kapitányság épülete nem az önkormányzat tulajdonába ment át, és hozzálátott annak az önök rendszere szerinti felújításához. Most azonban úgy tűnik, hogy valószínűleg ez az összeg sem lesz elég.
Államtitkár úr, nagyon szeretném, ha megnyugtatna, hogy nem lesz Budapest egyik centrális elhelyezkedésű kerülete rossz példa arra, hogy a kerületeknek saját maguknak kell kifoltozniuk az állami büdzsét.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi