DR. DÁVID IBOLYA

Full text search

DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Az alkotmány 51. §-a alapján a Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze gondoskodik az állampolgárok jogainak védelméről. Ennek egyik eszköze lehet az a felhatalmazás, amit az Alkotmánybíróságról szóló törvény fogalmaz meg, mely felhatalmazza a legfőbb ügyészt, hogy az alkotmány rendelkezéseinek értelmezését kérje az Alkotmánybíróságtól.
Ezért fordultam a Magyar Demokrata Fórum nevében levéllel a legfőbb ügyész úrhoz, hogy éljen ezzel a jogával. Hetek óta, kétféle népszavazási kezdeményezés során igen komoly jogi és alkotmányos kételyek merültek fel. Túl azon, hogy megítélésem szerint versenyt fut a kormány a népszavazást kezdeményezőkkel, hogy a kormány nem akarja tudomásul venni, hogy egy kötelező népszavazásban eljárás indult azzal, hogy a több, mint 200 ezer aláírást a kezdeményezők átadták az Országgyűlés elnökének, ezért tisztelettel felkértem a legfőbb ügyész urat, kezdeményezze az alkotmány értelmezését, hiszen van egy kötelezően kiírandó népszavazás, amelyet az alkotmány állapított meg, és ez már alkotmányos jog is: 200 ezer állampolgár aláírásánál el kell rendelni a népszavazást, mégpedig azzal a kérdéssel, melyet a kezdeményezők aláírásukkal támogattak.
Következik-e az alkotmányból, hogy a kötelező népszavazás bizony megelőzi a mérlegeléses népszavazást, nem a jogalapja szerint, hanem a kötőereje szerint. Miután a kérdésemre nem a legfőbb ügyésztől várok választ, hanem azt kértem, hogy erre a kérdésre az Alkotmánybíróságot kérje fel, tisztelettel kérdezem a legfőbb ügyész urat: mi akadálya van annak, hogy kérésünknek eleget tegyen?
Köszönöm a szót. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi