DR. GYÖRGYI KÁLMÁN

Full text search

DR. GYÖRGYI KÁLMÁN
DR. GYÖRGYI KÁLMÁN legfőbb ügyész: Elnök Úr! Képviselő Asszony! Azt szeretném mondani, hogy a kérdésében említett téma az elmúlt időkben heves politikai viták tárgyát képezte. Azt gondolom, hogy ennek a heves politikai vitának én nem szeretnék a résztvevője lenni.
(14.50)
Az idén nyáron módosított alkotmány végrehajtása érdekében meg kell csinálni egy törvényt. A törvényjavaslat itt van az Országgyűlés előtt.
Ha azt az értelmezést kérném az Alkotmánybíróságtól, amit a képviselő asszony indítványoz, akkor tulajdonképpen az Alkotmánybíróság abba a folyamatba lenne szakértőként vagy tanácsadóként bekapcsolva, ami ennek az új törvénynek a megalkotását jelenti. Tehát tulajdonképpen neki azt kellene elmondani, hogy az alkotmánynak megfelelően hogyan alakítandó ki az a törvényjavaslat, amely az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szól.
A kérdés másik vonatkozása:
Éppen a képviselő asszony volt kedves eljuttatni hozzám hat magyar demokrata fórumbeli képviselő beadványát az Alkotmánybírósághoz, amely a hatályos 1989. évi XVII. törvény rendelkezéseinek megsemmisítését kéri, mondván, hogy az alkotmányellenes. Ezek a kérdések nem dönthetők el az alkotmány megfelelő rendelkezéseinek értelmezése nélkül.
Úgy gondolom, a képviselő asszony utalt arra, hogy a (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) legfőbb ügyész egy pártpolitika-mentes figura, szeretne az maradni.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi