DR. KELEMEN ANDRÁS

Full text search

DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Mindenekelőtt megköszönöm a választ. Ezek szerint az a helyzet, hogy a tárca támogat, a parlamenti bizottság támogat, ugyanakkor a felsőoktatási intézmények jelezték, hogy még mindig nincs nyoma ennek a pénznek. Ugyanakkor a kérdés rendezése nem indult meg, hiszen az idegen állampolgárok betegbiztosítását kívánják csupán rendezni, holott az alkotmány 6. §-a értelmében a magyar anyanyelvű diákok anyanyelvi oktatása egy pozitív diszkriminációt vagy - ha úgy tetszik - egy előnyös megkülönböztetést tenne szükségessé. Hiányolom tehát ebből a szempontból azt, hogy nem történt olyan jellegű törvénymódosításnak a kezdeményezése, mint például hogy tanulásra be lehessen diákot fogadni Magyarországon a hozzátartozó részéről; hogy munkavállalási engedélyt válthasson ki az itt tanuló külföldi állampolgárságú magyar diák; és legfőképpen azt kifogásolom, hogy a javaslatom mindeddig nem került a tisztelt Ház elé megtárgyalásra.
Ezért megköszönvén államtitkár úr válaszát, azt azért nem fogadom el, hogy továbbra is felszínen tudjam tartani a kérdést.
Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi