DR. MEDGYESSY PÉTER

Full text search

DR. MEDGYESSY PÉTER
DR. MEDGYESSY PÉTER pénzügyminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Úr! Az APEH nem üldözi sem a kishalakat, sem a nagyhalakat. Az APEH végzi a dolgát. Az APEH-nak az a feladata, hogy biztosítsa a költségvetés kiadásaihoz szükséges bevételeket, biztosítsa azt, hogy legyen pénz az oktatásra, szociális juttatásokra, honvédelemre, közbiztonságra és egyéb más feladatokra, amelyeket ön is említett itt az előbb. Ebből következően, ha ezt nem teszi, akkor ezek az intézmények nem működnek. Az APEH másik feladata pedig az, hogy védje a tisztességes adózó állampolgárt azon az úton és azon a módon, hogy beszedi az adót, és ezáltal nem hárít többletterheket azokra, akik tisztességesen adót fizetnek. Tehát az a kötelessége, hogy őrködjön a pénzügyi rend és a pénzügyi fegyelem felett. Nem kell szeretni az APEH-et, de tudomásul kell venni, hogy közfeladatot lát el. Nem közutálat tárgya, hanem közfeladatot lát el. Ebből következően, én azt gondolom, ezt a munkáját segíteni lehet is meg kell is.
A parlament által adott korábbi felhatalmazások úgy szólnak, hogy az APEH-nek meg kell szabnia azokat az irányelveket, amilyen irányelvek alapján elvégzi az adóbevallások ellenőrzését, és ez pont azt a célt szolgálja, hogy kiszűrje a kicsiket és a nagyok felé tudjon irányulni a tevékenysége. Csak olyan területen és csak ott végez ilyen tevékenységet, ahol egyébként erre alapos feltételezése, alapos gyanúja van, ott viszont az adóbecslés eszközeivel fog élni, és azt gondolom, ettől nem is szabad visszalépni sem.
A nagyhalakkal kapcsolatos kérdésére pedig azt tudom mondani, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) ... majd a válasz után újra válaszolok. (Derültség. - Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi