DR. TORGYÁN JÓZSEFNÉ CSEH MÁRIA

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEFNÉ CSEH MÁRIA
DR. TORGYÁN JÓZSEFNÉ CSEH MÁRIA (FKGP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ország közvéleménye élénk érdeklődéssel kíséri azokat a nyilatkozatokat, amelyek a művelődési tárca oktatási reformcsomagjával kapcsolatban a közelmúltban elhangzottak. A Magyar Televízió Napkelte című műsorában az államtitkár úr úgy nyilatkozott, miszerint a nemrég elfogadott és folyamatosan bevezetésre kerülő nemzeti alaptanterv minél eredményesebb alkalmazása érdekében elengedhetetlen, hogy annak szellemében minél képzettebb, lehetőleg több szakkal rendelkező pedagógusok oktassanak az iskolákban.
Ennek ellentmond az a tény, hogy több általános iskola igazgatója még most is előszeretettel alkalmaz - főleg financiális okokból - képesítés nélküli pedagógusokat, akiknek a bértábla szerinti legkisebb fizetéseket lehet folyósítani. Sajnos, még mindig érvényben van az a korábbi rendelet, amely még a pedagógushiány idejében született, és amely lehetővé tette, hogy öt évig képesítés nélküli pedagógusokat is lehet alkalmazni.
A körülmények azonban megváltoztak, államtitkár úr! A korábbi pedagógushiány már megszűnt, és annak ellentétjébe csapott át, ami állástalan szakképzett pedagógusok megjelenését eredményezte. Nem indokolt tehát, hogy az általános iskolák képesítés nélküli pedagógusokat alkalmaznak akkor, amikor az országban hat-nyolcezerre tehető az állástalan szakképzett pedagógusok száma.
Itt lenne tehát az ideje, hogy a művelődési tárca foglalkozzon ezzel az ellentmondással, és azt oly módon oldja fel, hogy az állástalan szakképzett pedagógusok újra bekapcsolódhassanak az oktatásba.
Köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi