DR. BOROSS PÉTER

Full text search

DR. BOROSS PÉTER
DR. BOROSS PÉTER (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Én megértem, hogy egy hét kellett hozzá; egy hét kellett hozzá, nyilván összeült a bizottság, elemezték az általam elmondottakat, abból készült egy írásos tervezet, azt újból jóváhagyta az a bizottság, amely ilyeneket jóvá szokott hagyni (Zaj, közbeszólások az MSZP padsoraiból: Jaj! Hű! - Derültség.), és Toller László ifjú képviselőtársam és barátom pedig felolvasta itt, a parlamentben. No hát persze nem egészen úgy és nem arra válaszolt, amit én mondtam, hiszen példákat is mondtam - jó lett volna a példákat cáfolni. Én felhívtam a figyelmet egy nagyon veszedelmes helyzetre.
Az egész kérdésben valóban paradox és számomra megfontolandó is azt mondani: vajh, miért volt annyi MSZP-s képviselő? Mert többen voltak, akik felkerestek engem, és e beszélgetések tartalmát illendő módon nem hozom nyilvánosságra. De a helyzet, amely kezd kialakulni, az korántsem olyan egyértelmű, mint amilyen határozottsággal Toller László felolvasása ezt itt, a parlament előtt kifejezte.
Nos, ez a fajta koncentrált támadás, amely aztán persze minden síkra megy, elmegy Füzesabonyba meg Nagykanizsára - az előbb is elment Füzesabonyba és Nagykanizsára -, ez közismert. Ez meglehetősen kezdetleges politikai fogás (Derültség az MSZP padsoraiban.), de azt hiszem, a rutingyakorlatból ismert, hogy valami mással illusztrálok, miközben egy felvetett témára kellene választ adni.
Kedves Toller Képviselő Úr! Még egyszer el kell olvasni, amit én akkor mondtam. Nem szükséges azt elemezni, ki mikor kezdte az ellenzékiséget és hogyan, mert ez semmi összefüggésben nincs azzal, hogy ebben az országban most egész komoly bajok vannak a témakörben, amit én előadtam.
Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi