DR. SZABAD GYÖRGY

Full text search

DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP): Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár úr szavaira csak azt tudom mondani, hogy elégszer hangsúlyoztam felszólalásomban, hogy a példám esetleges. Ő itt nagy munkálatokat kíván tőlem, amire vonatkozóan a kormány-előterjesztés nem ad elég alapot. De nem is volt szükség erre, hiszen Világosi államtitkár úr előterjesztése teljesen egyértelművé tette - és számomra biztos alappá - azt a hivatkozásomat, hogy nem nyúlhattam nagyon mellé a dolognak, ha ő azt jelezte előterjesztésében becsületesen, hogy az indokolt kérelmek 56 százalékát forráshiány miatt kénytelenek voltak elutasítani.
A harmadik kérdés, itt jelezni szeretném: közvetlenül két felszólalóra és nem a Fidesz-Magyar Polgári Párt erőfeszítéseinek negligálására irányult az, amit mondtam. Talán abból eredt, hogy egyes szám első személyben beszéltem, hogy más bizottságban vagyunk, és én a magam példáira tudtam hivatkozni. Valóban helyes lett volna mindjárt többes számban foglalkozni ezzel, hiszen tudom, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt a mi törekvéseinkkel párhuzamosan ugyancsak tiltakozott az utólagos átcsoportosítások és az általánosságban tartott költségvetési törekvések meghatározásával szemben; így semmiféle vita nincs közöttünk. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi