DR. TAKÁCS IMRE

Full text search

DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Csak azért szólok, mert ebben a Házban bebizonyítható az építő jellegű bírálat: az, hogy az ellenzéki képviselők gondolatai a részünkről is mennyire támogathatók, akkor, hogyha azok valóban segítő szándékkal hangzanak el: ezt az előző viták alapján mondom.
Először is egyetértek azzal, hogy Balsay István képviselőtársam a területfejlesztési tanácsokat be akarja vonni a címzett támogatások elbírálásának szűrőjébe; tehát ezzel bővül majd az a szűrő, amelyik még jobban, még indokoltabban lehetővé teszi azt, hogy a pénzeszközök megfelelő helyre kerüljenek. Ez az egyik.
A másik: én is, és azt hiszem, a szocialista frakcióból nagyon sok képviselőtársam egyetért azzal, hogy a hátrányos helyzetű, nehéz gazdasági helyzetben lévő önkormányzatokat másképpen bíráljuk el. Arról van szó, hogy ilyen esetekben a saját forráshiányt ne csak hitellel lehessen pótolni - hiszen ezeknek az önkormányzatoknak a hitelfelvétel is sok ok miatt gondot okozhat -, hanem azt is el tudom képzelni, hogy ezen önkormányzatoknál megalapozott igények esetén - még egyszer hangsúlyozom: megalapozott igények esetén - zéró saját forrást is figyelembe lehet venni az elbírálásnál.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi