DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm, igen tisztelt elnök asszony. Úgy gondolom, Jauernik István és Lamperth Mónika felszólalására nemigen érdemes reagálni, hiszen az, hogy Jauernik István mit tart bonyolultnak, mit nem… Hát kérem, van, aki a kvantummechanikát sem tartja bonyolultnak, van, aki egy Torgyán József-féle felszólalást is képtelen megérteni. (Derültség az MSZP padsoraiban.) Hogy kik tartoznak ehhez és kik nem, hadd ne kelljen külön kiemelnem név szerint.
Ami most már a dolog érdemi részét illeti, akárhogy ragozzuk a dolgot, akkor is az a valóság, amit én mondtam (Derültség a kormánypártok padsoraiban.), hogy most az új, induló címzett támogatási rendszerről vitatkozunk, különben nem kellett volna a T/4175. számú törvényjavaslatnak azt a címet adni, hogy "a helyi önkormányzatok 1997. évi új, induló címzett támogatásáról". Természetesen jól tudjuk, hogy van ugyanakkor céltámogatási előirányzat is - ez a rendelkezésre álló összeg közel 69 százalékára vonatkozik. De miután itt a címzett támogatásról van szó, hát ne haragudjanak, én nem tarthatok egy olyan beszédet, amelyet az MSZP-oldalról javasoltak, hogy Mátyás király nagy király volt, de Nagy Lajos még nagyobb, ezért beszélek Nagy Lajosról. Tehát én beszéltem a céltámogatási rendszerről... (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Címzett támogatásról! - Derültség.)...igen, címzettről. Tehát beszéltem az 1997. évi új, induló címzett támogatásról, ennek megfelelően pedig nem tudtam másról beszélni, mint 2 milliárd forintról - ugyanis a törvény előterjesztése szerint az 1997. évi új, induló címzett támogatások 2 milliárd forint összeget tesznek ki.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi