SZÁSZ DOMOKOS

Full text search

SZÁSZ DOMOKOS
SZÁSZ DOMOKOS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Csak három rövid megjegyzésem lenne, mert a rádióhallgatók valószínűleg nem tudják, hogy a legnagyobb barátságban vagyok Balsay István képviselőtársammal: nemcsak a sportban, hanem azokban a témákban is, amelyekről itt a Házban beszélünk, tehát a címzett és céltámogatásokban is; ezért csak néhány apró pontosítást szeretnék tenni.
Az egyik: lévén, hogy négy évig polgármester voltál, pontosan tudod azt, hogy az induló beruházások az első évben csak nagyon alacsony színvonalon tudnak beindulni, és a második évtől futnak fel. Ezzel csak arra célzok, hogy nincs abban semmiféle trükk, hogyan ütemezik ezeknek a beruházásoknak az összegét: ez egyszerű technikai sajátosság. Egy beruházás induló évében kevesebb pénzt tudok elkölteni, és a következő években többet. Tehát hangsúlyozom: nincs semmiféle trükk.
Kicsit méltánytalannak tartottam a Budapestre való többszöri hivatkozást. Közben ellenőriztem itt a számokat: úgy fest, hogy az előterjesztés összesen 6,1 milliárd beruházást hagyna jóvá Budapest számára, de abból 2,5 milliárdot saját erőből fejlesztene; a különbség akkor már csak 3,6 milliárd körül lenne, ami a teljes induló 25-höz képest már nem olyan sok - ráadásul nem csupán budapesti fejlesztésről van szó. Hangsúlyozom, ezt csak a méltányosság miatt jegyzem meg; mert lehet, hogy a tordasi otthon fejlesztése budapesti célt szolgál vagy övé az intézmény, de Tordas mégsem Budapesten van, tehát valószínűleg máshova sorolandó.
A másik pedig: együtt dolgozunk azon a koncepción, hogyan és miként lehetne megoldani a teljesen elszegényedett önkormányzatok támogatását; de valószínűleg egyetért velem abban a képviselő úr - talán Takács Imre képviselőtársam is -, hogy azt egy másik témában szükséges megoldani.
(18.30)
Beszéltem arról, hogy minden mindennel összefügg, területfejlesztési törvény, önhibájukon kívüliek támogatása, kiegyenlítési alapok; sokkal inkább ide kell a szegény önkormányzatokat átsorolnunk, és a címzetteket meghagyni úgy a mostani rendszerben... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy minél nagyobb volumenű összberuházás valósulhasson meg.
Tehát tulajdonképpen nincs ellentmondás a felszólalások között, ezért inkább csak pontosítottam. Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi