DR. PUHA SÁNDOR

Full text search

DR. PUHA SÁNDOR
DR. PUHA SÁNDOR (SZDSZ): (A képviselő mikrofonja még nem működik.) Köszönöm a szót, elnöknő. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! (Közbekiáltások: Várjál! - Megjelenik a kijelzőtáblán a képviselő neve, mikrofonja már működik.) A szőlő- és bortermelőknek komoly gondot okoz a borhamisítás elterjedése, a hamisított bor forgalmazásának térnyerése. A fehérborok piacán a kannás bor értékesítése szinte teljesen leállt, fennáll annak a veszélye, hogy a borok jelentős része a pincékben marad, azt szüretig nem tudják értékesíteni. Ez nemcsak a tárolókapacitás miatt okoz majd komoly gondokat, hanem a borszőlő árát, felvásárlását is jelentősen csökkenteni fogja, és igen nehéz gazdasági helyzetbe hozza a tisztességes termelőket. Korábban az izocukorral hamisított borok szorították ki a piacról a hamisítatlan termékeket, ma már ezeket is kiszorítják a 40 forint körüli áron értékesített hamisítványok, amelyeket egyetlen szem szőlő felhasználása nélkül, azt mondhatnám, tisztán kémiai úton állítanak elő.
A hamisítók elleni fellépést megnehezítik a törvényi háttér hiányosságai is. Emellett a kormányzati szervek összehangolt fellépésére is szükség lenne, és természetesen a termelők érdekvédelmi szövetségei, így például a hegyközségek közreműködésére is. Kelet felé például jelentős mennyiségű áru hagyja el minőségi tanúsítvány nélkül az országot, vagy például hamisított OBI-bizonylattal hoznak forgalomba durván hamisított termékeket belföldön. Az OBI évente több mint tízezer bormintát vizsgál, a szabálysértési eljárásokban a helyi önkormányzat hoz azonban döntést, ami nem visszatartó erejű.
A bűnvádi feljelentések esetében az ügyek jelentős része nyomozati szakban elhal. A vádemelésig eljutva sem született azonban az elmúlt években jogerős ítélet. Fontos lenne, hogy az eljárás végigvihető, a szankció visszatartó erejű legyen. A törvényi háttér megteremtésével az előállítás és készletezés vagy a hamis megjelölés felderíthetőségét, szankcionálását is meg kell oldani. Fontos lenne a borseprő szoros bizonylatolás melletti feldolgozása (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és kötelezés az adatszolgáltatásukra.
Kérdem ezért miniszter urat: mit kíván tenni a törvényi háttér megteremtése érdekében, és lát-e lehetőséget a már felsorolt kormányszervek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), APEH, VPOP, OBI... (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.), rendőrség, fogyasztóvédelem... Ez a kérdés!

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi