DR. PUSZTAI ERZSÉBET

Full text search

DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A hazai kis- és középvállalkozók helyzete, a kis- és középvállalkozások sorsa valóban rendkívül súlyos probléma; ám nem elég elsorolni a nehézségeket és a problémákat, hanem a valódi megoldást kellene megkeresnünk.
Éppen ezért a Magyar Demokrata Néppártnak az a véleménye, hogy nem elegendő kijelentéseket tenni arról, hogy támogatjuk a kis- és középvállalkozásokat, hanem valóban cselekedni kellene a kormánynak.
Cselekedni kellene például olyan módon, hogy a privatizációs szerződések során kiköti a hazai beszállítók szerepét a különféle gazdasági vállalkozásokban, hogy a koncessziós szerződések esetén kiköti a hazai beszállítók részarányát. Ez is a hazai vállalkozók támogatása. Sajnos, a privatizációs szerződésekben ezek a szempontok rendre háttérbe szorulnak.
Ugyanakkor önmagában a kiszámíthatóság és stabilitás, az adórendszer áttekinthetősége, a járulékfizetési rendszer áttekinthetősége is a kis- és középvállalkozók helyzetének stabilizálását jelentené. Ezzel szemben az történik az elmúlt három évben, hogy néha egy év közben kétszer-háromszor is változnak az adózási feltételek, hogy egyik hónapról a másikra a társadalombiztosítási járulékfizetésben olyan változások következnek be, amit egyetlen kisvállalkozó és középvállalkozó sem tud követni - és akkor még csak olyan dolgokat mondtam, amik nem pénzbe kerülnek, csak odafigyelésbe, csak a kisvállalkozók tudatos támogatásába.
Hozzáteszek még valamit: a társadalombiztosítási rendszer átalakításában nemcsak a szöveg szintjén kellene a biztosítási járulékcsökkentésben gondolkodni, hanem valóban létezik olyan megoldás, ami jelentős mértékű járulékcsökkentéssel éppen a hazai kis- és középvállalkozókat támogathatná. Sajnos, önök nem ezeket a megoldásokat keresik. Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi