VARGA MIHÁLY

Full text search

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azt hiszem, valamennyiünk számára örvendetes, ha szomszédos országokkal - különösen ott, ahol magyar nemzeti kisebbség is él - a gazdasági kapcsolataink erősödnek. Örvendetes lehet számunkra az, hogy egyik legnagyobb szomszédunknál, Romániában is olyan kormányváltás történt, aminek következtében szeretnék ösztönözni a kereskedelmi kapcsolatok élénkítését a magyar féllel. Ennek tudható be, hogy legutóbb éppen az idegenforgalmi miniszter, aki egy 35 éves RMDSZ-politikus Romániában, tett olyan ajánlatokat magyar vállalkozóknak, amelyeket valóban ennek a kapcsolatnak a fejlesztésére lehet fordítani.
Nem hiszem azonban, hogy az a fajta megoldás a helyes út, amire itt az előbb az államtitkár asszony utalt. Újabb társaságok létrehozására állami segédlettel, közpénzekből, a közpénzek kockáztatására nincs igazából szükség. A magyar vállalkozók, ha értelmes befektetési lehetőséget látnak, ezt önmaguktól is meg fogják tenni, itt maximum azt a fajta kockázatot kell csökkenteni, amire egyébként már van intézmény, a MEHIB és az Eximbank ezeket a kockázatokat fogja csökkenteni.
Ami pedig a Mol szerepvállalását illeti régiónkban: mi többször elmondtuk azt, hogy a Mol egy olyan nagy közép-kelet-európai vállalat, amely az első tíz között van ebben a régióban. Nem mindegy tehát, hogy milyen befektetési és milyen üzletpolitikát valósít meg. Úgy gondoljuk, azzal a szabállyal, aminek következtében Pál László Mol-elnök búcsút vett a parlamenttől, talán most már több ideje lesz majd arra, hogy ezekkel a kérdésekkel is foglalkozzon. És van mivel foglalkoznia, hiszen mint ahogy elhangzott Jeszenszky képviselőtársunk által is, a Mol bizony nem azt a fajta üzletpolitikát érvényesíti, ami segítheti egy-egy régióban a helyi magyar nemzetiségű kis- és középvállalkozások becsatlakozását.
Azt hiszem, hogy szelektív hallásról volt itt az előbb szó Eörsi Mátyás esetében, hiszen Kelemen képviselőtársunk nem a szlovák állam gazdaságpolitikáját kifogásolta, hanem éppen a Mol magatartását Szlovákiában, ami nem egészen ugyanaz. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, az MDF, a KDNP és az MDNP padsoraiban. - Dr. Hack Péter: Egyáltalán nem beszélt Kelemenről!)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi