HEGYI GYULA

Full text search

HEGYI GYULA
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én rendes hozzászólásra is szerettem volna jelentkezni, de persze, ha ilyen ütemben mennek a hivatalosan jelentkezett hozzászólók, akkor félek, nem jutok szóhoz. Ezért szeretnék nagyon röviden - és elnézést a vázlatos megemlítésért - olyan kérdéseket megemlíteni, amelyek a vita első négy, négy és fél órájában nem kerültek szóba, de állampolgárok millióit mégiscsak érdeklik; legalábbis saját szerény tapasztalatom szerint.
Például nyilvánvalóan nem a döntés jogosságát vitatja senki, hogy olyan esetekben, mint a közös költséget nem fizetők személyiségi jogaira való hivatkozás a társasházak működésében, ami több millió embert érint, sokan joggal, jog nélkül, felkészülve, felkészületlenül tulajdonképpen a biztosok, illetve egy biztos úr működését okolják meg azért, mert a közös költséggel elmaradók nevét nem lehet kifüggeszteni. Ez nyilvánvalóan kis ügy azokhoz a nagy, humánus, emberi jogi kérdésekhez képest, amelyek szóba kerültek, csak az állampolgárok milliói mégis ebből indulnak ki.
Vagy hogy egy másik problémát említsek - és erre remélem, majd még visszatérek a parlamentben -: a lakónyilvántartás kérdése. Több millió ember számára mindennapi égető kérdés, részint a közbiztonság tekintetében, részint a közös költségek fizetése kérdésében, egyáltalán azért, hogy valamiféle rend és kiszámíthatóság érvényesüljön a mindennapi életben. Ezzel kapcsolatban is úgy érzik többen - ezt tapasztalom állandóan -, hogy az ajánlások, ha helyesek és mindenképpen igazságosak is, nem voltak kellő pontossággal vagy érthetően prezentálva, részint a médiában, részint másutt, a közvélemény előtt.
Azt gondolom egyébként, és ezt hiányoltam eddig a vitában, hogy ha a szabadon választott parlament döntéseit nagyon helyesen lehet bírálni, akkor valamiképpen mégsem érzem helyesnek azt a megközelítést, amit képviselőtársaimtól - nem az ombudsmanoktól, elnézést kérek - hallottam, amely az állampolgári biztosok nyilatkozatait egyfajta csalhatatlan végzésként kezeli, amellyel szemben se miniszter, se ügyészség, se kormány, senki semmit nem tehet, csak haptákba kell vágnia magát.
Azt hiszem, a csalhatatlanságot egyetlen országgyűlési biztos sem igényli magának. A kételkedés szabadságát és a közjó szolgálatát kell mindannyiunknak szem előtt tartani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), biztosoknak és nem biztosoknak.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi