DR. ISÉPY TAMÁS

Full text search

DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): (Mikrofonon kívül dr. Torgyán Józsefnek: Megvédjelek?) Tisztelt Országgyűlés! Az elején úgy nézett ki, hogy egy kőkemény szakmai kérdésről van szó, de lassan azt kellett látni, hogy itt valahogy a politikai liturgia szabályai szerint a lépcsőima mindig azzal kezdődik, hogy a régi kormányra hárítjuk a felelősséget, amelyik kétségtelenül a tények alapján az exporttámogatások összegét forintban jelölte meg. Nem jelölte meg minden termék után, a szovjet exportot kihagyta belőle, szóval, a lépcsőimából minden igaz. De akkor utána következik - én csak a saját liturgiámat ismerem -, következik a könyörgés a lépcsőima után, hogy könyörgöm, hát '94-ben felvirradt a nagy nap, a korábbi laikusok helyett egy szakértő kormány jött. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.) '94-től kezdve arra nem lehetett rájönni, hogy az exporttámogatás összege és a WTO-val kapcsolatos megállapodás felülvizsgálatra szorul?
Az óriási hiba és a felelősség itt van, hogy a lépcsőima utáni könyörgésre ugyan az olvasmány következik, az olvasmány ettől válik hamissá, hogy a könyörgésre nem tetszenek tudni választ adni, hogy '94-től a mai napig mit követett el a kormány, hogy jóvátegye ezt az állítólagos szörnyű mulasztást. Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi