DR. SZILI KATALIN

Full text search

DR. SZILI KATALIN
DR. SZILI KATALIN környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Én is nagy figyelemmel hallgattam az ön hozzászólását, és csakis kizárólag a korrektség kedvéért két dolgot engedjen meg, hogy hozzáfűzzek ahhoz is, amit ön, ahhoz is, amit az elnök úr elmondott.
Az egyik, hogy az Országos Műemlékvédelmi Hivatal országos hatáskörű szerv, ami pillanatnyilag a környezetvédelmi tárca miniszterének irányítása alá tartozik. Természetesen együtt - és ezt fogalmazza meg ma ez a műemlékvédelemről szóló törvény is - a kultusztárca vezetőjével, illetőleg a művelődési miniszternek az egyetértésével; tehát bármilyen intézkedést tesz miniszter úr, azt a művelődési tárca vezetőjének az egyetértésével teszi. Egyébként a nemzetközi gyakorlat általában kétféle megoldást ismer: környezetvédelmet és mellette a művelődési tárcát. Azt hiszem, ezzel a megoldással erre került sor.
A másik a Központi Környezetvédelmi Alap. Pontosan azért - volt ugyanis egy olyan változata ennek a törvénynek, amikor arról volt szó, hogy létre kell hozni egy műemlékvédelmi alapot -, pontosan azért, hogy az egyes elkülönített állami pénzalapokat csökkentsük, került sor arra, hogy a Központi Környezetvédelmi Alapba kerüljön, hiszen a Központi Környezetvédelmi Alap nem központi költségvetésből táplálkozik, hanem kizárólag bírságbevételekből. Mint ahogy a törvény tervezetében látjuk, itt is a 60 százalék kerülne ebbe az alapba, 20 százalék a műemlékvédelmi hivatalhoz, 20 százalék az érintett önkormányzatnál maradna.
Azt gondolom, hogy ezzel a megoldással - azzal együtt is, amit képviselő úr mondott, hogy a szentnek az egyik irányba hajlik a keze -, azt hiszem, ez csak pozitívumot jelenthet ma a műemlékvédelemnek. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi