DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Full text search

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mélyen tisztelt államtitkár Úr! Száz éve született dr. Sulyok Dezső, a magyar közélet egyik kiemelkedő, a kommunista diktatúrától sokat szenvedett alakja. 1937 óta volt a Független Kisgazdapárt tagja, 60 éve lépett be tehát pártunkba. 1945-ben a Független Kisgazdapárt őt jelölte miniszterelnökké, de Rákosi és Szakasits fenyegetésére és szovjet nyomásra Nagy Ferencet választották miniszterelnökké. Sulyok Dezső a Pénzintézeti Központ elnöke lett, és jelentős szerepet játszott a stabil forint megteremtésében és megőrzésében.
Halálának 30. évfordulóján, 1955-ben (Sic!) javaslatot tettem emléke, működése országgyűlési határozati javaslatban történő megörökítésére, de a szociálliberális koalíciós többség leszavazta. Illő volna megemlékezni legalább a Pénzügyminisztériumban születésének 100. évfordulójáról, és a pénzintézeti központ épületén vagy épületében emléktábla elhelyezéséről gondoskodni. Nem olyan gazdag ugyanis pénzügy-politikai történelmünk hozzá hasonló, igazi, következetes demokratákban. Kérem válaszát. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi