LÁNYI ZSOLT

Full text search

LÁNYI ZSOLT
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Köszönöm a választ, miniszter úr. Én nem ítéltem el a privatizációt, nem voltam ellene. Azt sem hoztam itt nyilvánosságra, hogy én idegen vagy magyar tulajdonosról beszéltem. Én általában a tulajdonos, a munkaadó és a munkavállaló viszonyáról beszéltem. Majd fogom támogatni természetesen a jó törvénykezéseket és a munka törvénykönyvének pozitív elemeit, pártom nevében is ígérhetem.
Azonban én azt mondtam, hogy a most fennálló törvényeket, amelyek már megvannak, tehát nem kell támogatni, azokat végre kell hajtani. Ott bizony vannak olyan tulajdonosok, akik ezt semmibe veszik. S nem láttam azt a munkaügyi intézkedést, a kemény törvények betartatására irányuló magatartást, amelyet elvártunk volna.
Én azt nem vitatom, hogy a szekszárdi húsosok most kivívták ezzel a demonstrációval és harcukkal azokat a bizonyos jogokat, amelyeket tőlük elvettek, ezt nem tudom, ebben nem tudok vitatkozni önnel. De mindenesetre az a kérésem, hogy ne kelljen demonstrálni, hanem a törvényeket már előtte tartassa be a Munkaügyi Minisztérium a tulajdonossal. Köszönöm szépen. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi