HORN GÁBOR

Full text search

HORN GÁBOR
HORN GÁBOR (SZDSZ): (Mikrofon nélkül:) Én is szeretnék szót kapni. Itt már egyáltalán nem arról van szó, amiről Dobos Krisztina beszélt. (Közbeszólások: Nincs hang. - Dr. Torgyán József: Nem baj, ennyi is elég lesz. - Dr. Szabó Zoltán: A lényeg, hogy Torgyán József kapjon szót. - A mikrofon működik.) Köszönöm. Ugyan Torgyán Józsefnek ennyi is elég, ezt én megértem, hiszen annyi butaságot és információhiánytól szenvedő szavakat összehordani ritkán lehet, amit most hallottunk. (Szórványos taps a bal oldalon. - Közbeszólások a jobb oldalon: Elnök asszony, figyelmeztesse a képviselő urat!)
Tehát három dologról szeretnék nagyon röviden beszélni. Az egyik: hogy tényszerűen nem áll meg az az adat, hogy 6,9 százalék lett volna a pedagógusok béremelése 1996-ban. Kétségtelen tény, hogy országosan nem érte el a 19,5 százalékot, de jóval meghaladta a 10 százalékot, 13-14 százalékos volt. Ez az egyik.
A másik tény: Pokorni Zoltánnak szomorú tény, hogy nem Deutsch Tamás és nem ő fedezte fel ezt a bizonyos 300 milliós ügyletet, hanem a minisztérium vezetése, és járt el büntetőjogi eljárással. Szó sincs arról, hogy egy minisztériumi korrupciós ügyről beszélnénk. Arról van szó, hogy a minisztérium által felfedett, súlyos, bűnvádi eljárásokat is maga után vonó ügyről van szó, ami eredetileg egyáltalán nem volt tárgya természetesen a felvetett problémáknak. Semmi köze nincs ennek a dolognak - a hangulatkeltésen kívül - a pedagógusok bérhelyzetéhez.
A harmadik megjegyzés: Torgyán József figyelmét felhívnám arra a pici tényre, hogy a kormány '96-ban teljesítette a történelmi egyházakkal kötött megállapodását. Ennek megfelelően a történelmi egyházak - ellentétben egyébiránt más önkormányzati iskolafenntartókkal - megkapták '96-ban az átlagos mértékű állami támogatást szeptemberi döntésünknek megfelelően kiegészítő támogatással. Egyszerűen nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy az egyházi iskolák rosszabbul jártak volna '96-ban, mint az önkormányzatiak. Jobban jártak, tényszerűen ez is bizonyítható.
A negyedik megjegyzés, hogy talán nem szabadna elfeledkezni arról, hogy országosan '97-ben 40 százalék körüli mértékben emelkedett a normatív támogatás mértéke a közoktatásban. Ehhez képest körülbelül 100 százalékosan emelkedett a kitelepülések kisiskoláinak normatív támogatása. Ez természetesen lehetséges - sőt biztos -, hogy nem elegendő, de hogy kiemelt fejlesztési területek ezek, az bizonyosnak mondható.
Az, hogy hogyan alakul a kistelepülések iskoláinak helyzete az természetesen nemcsak pénzügyi kérdés, hanem például annak a kérdése is, hogy van-e gyerek a kistelepüléseken. Köszönöm szépen. (Közbeszólás: Van, de bezárják az iskolákat.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi