DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Full text search

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! G. B. Shaw - aki korszakának a Murphy-je volt tulajdonképpen, ezzel nem értékrendet akarok itt meghatározni, csupán azt, hogy ő is gyakran tett nagyon cinikus megállapításokat - egyik esszéjében azt mondta, hogy az iskolának és az oktatásnak csak egy célja van, hogy a gyerekek ne legyenek a közlekedés útjában napközben, és valamiképpen lekössék őket.
Ezt azért mondom, nem mintha valamennyire is egyetértenék G. B. Shaw ezen megállapításával, illetve inkább bonmot-jával, hanem azért, mert most a gyerekek bizony-bizony kikerülhetnek az utcára, ilyenkor növekszik meg a gyermekbalesetek száma, ilyenkor jönnek a különböző fulladásos esetek a különböző folyókban és strandokon. Ennek következtében vigyáznunk kell gyermekeinkre. Innen szeretném felszólítani az önkormányzatokat, az ebben tevékeny eszközökkel rendelkező intézményeket, például a médiákat is, hogy gondoljunk a gyermekeinkre a jövő héten megkezdődő szünet alkalmával. Adjunk lehetőséget, mert a szülők gyakran nem rendelkeznek anyagiakkal a táborozáshoz, a nyaraltatáshoz, ennek következtében sok-sok gond jelentkezik, sok-sok probléma adódik.
Úgy gondolom, nagyon jó, hogy erre a magyar Országgyűlés is felfigyel, és lehetőséget próbál teremteni. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi