DR. LOTZ KÁROLY

Full text search

DR. LOTZ KÁROLY
DR. LOTZ KÁROLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Az esetleges félreértések eloszlatása végett előre kell bocsátanom, hogy szó sincs a MÁV telekommunikációs rendszerének privatizációjáról. A Magyar Államvasutak 1995 elején kezdte meg a távközlési rendszerek korszerűsítését, az úgynevezett optikai távközlőhálózat kiépítését. Ez elengedhetetlen ahhoz is, hogy a vasúttársaság csatlakozni tudjon a nemzetközi helyfoglalási rendszerhez, amelyre 1998-tól kifejezett kötelezettsége van, és amely nélkül kizárják őt a nemzetközi vasúti forgalomból - tehát hallatlanul fontos.
Műszaki megoldásként csak olyan optikai kábelhálózat építhető ki, amely a MÁV igényeinek többszörösét képes kielégíteni, tehát kifejezetten szabad kapacitásokkal fog rendelkezni. A mintegy 12 milliárd forintos fejlesztés forrása sajnos nem áll a vasúttársaság rendelkezésére - tehát 12 milliárd forintos ügyről van szó ebben az esetben. Ezért a MÁV vezetése olyan vállalkozás létrehozását kezdeményezte - kifejezetten magyar többségű vállalkozásról van szó -, amely más közcélú hálózatok üzemeltetőinek és külföldi partnerek bevonása révén képes ezt a többletkapacitást hasznosítani. Ehhez a MÁV - állam szerződés alapján - a jelenleg meglévő és használt 600 kilométernyi optikai kábelt meghatározott időre átengedi. Tehát szó sincs tulajdonról, hanem időleges átengedésről, használatra való átengedésről van szó.
Hosszú távú hatását tekintve rendkívül meghatározó ez a döntés a távközlési piac alakulásában, ezért kértem a kormányt, hogy a tulajdonosi hozzájárulás előtt alakítsa ki álláspontját. Ez most a közeli napokban várható.
Az alternatív távközlés létrejöttének hazánkban nincs jogi akadálya, összhangban van az európai szabályozással, a teljes liberalizálást tűzte ki az Európai Unió 1991. január 1-jétől (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), tehát mi csak alkalmazkodunk. Megítélésem szerint ez az alternatív rendszer ugrásszerűen hozzájárulhat (Az elnök a csengő megkocogtatásával ismételten jelzi az időkeret leteltét.) az alacsonyabb távközlési árak kialakításához és ezáltal az antiinflációs politikához is. Meggyőződésem, hogy ez a teljes - megítélésem szerint alapvetően Európa-konform - szolgáltatásunk elé nézne.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi