FARKAS IMRE

Full text search

FARKAS IMRE
FARKAS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! A Tisza Cipő Rt. helyzetének rendezése érdekében kérem az ön segítségét. Ez a cég ma is a hazai ipar nagyvállalatának számít, mert kétezer fős létszámával Jász-Nagykun-Szolnok megye második legnagyobb foglalkoztatója. Éves árbevétele meghaladja a 2 milliárd forintot, a saját vagyona pedig 1,1 milliárd forint. Határozottan merem mondani, hogy ez nem egy rozsdahalom.
A társaság 1990 után piacokat veszített, a költségeit növelte a létszámleépítés terhe és a korábban felvett hitelek magas kamata. 1994-ben bekerült az adóskonszolidációba, amely döntően a tartozások átütemezéséből állt. Ebből adódóan folytatódott a korlátozott finanszírozású reorganizáció, a cég fennmaradt, de a helyzete változatlanul súlyos.
A pozíció javítására vannak elképzelések, de a következők máig nem realizálódtak: az adósságállományt és a kamatterheket mérsékelné, ha a konszolidáció során kijelölt hitelrészek részvényre cserélése megtörténne. Erre a Kereskedelmi és Hitelbank és az ÁPV Rt. késznek mutatkozik, de egy éve nem tudnak megegyezni a részletekben.
Még 1995-ben megítéltek a Phare-programból másfél millió ECU - 350 millió forintot meghaladó - tőkejuttatást. Kivitelezésének módján másfél évig vitatkozott az ÁPV Rt., az MFB és a KHB. Március 28-án az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke és az EU nagykövete végre aláírták a szerződést, amit meglehetősen nagy sajtónyilvánosság mellett tettek meg, határozottan ígérve a cégnek ezt az összeget. Aki azt hiszi, hogy a pénz most már biztosan eljut a céghez, téved, mert a kapcsolódó feltételek teljesítéséhez ugyancsak nélkülözhetetlen az ÁPV Rt., az MFB és a KHB megegyezése; az eddigi tárgyalási metodika szerint pedig ez kétséges.
Hová vezet a tétlenkedés és a döntésképtelenség? Előbb-utóbb felszámolási helyzet fog kialakulni a cégnél, amely a lehető legrosszabb megoldásnak tűnik. Ezer ember tartósan munka nélkül maradhat, és ezzel a ma is minden szempontból hátrányos tiszazugi kistérség még katasztrofálisabb helyzetbe fog kerülni. Évente 500 millió forinttal csökkenhet az államháztartás bevétele, nem is beszélve a munkanélkülieknek juttatandó ellátásokról. Az ÁPV Rt. részvénycsomagja - mint főtulajdonosé - 800 millió forint névértékű most, amely így bizonyára le fog nullázódni. A Kereskedelmi és Hitelbank hitelállománya pedig megszűnik, és nyilván tőkerészének egyharmadához juthat majd hozzá.
Tisztelt Miniszter Asszony! Ez a cég ma még működik, vannak piacai, és ismertek a megoldás eszközei. Meggyőződésem, hogy a további működés piackonform (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) tulajdonosi intézkedésekkel rendezhető, és jóval kevesebb társadalmi ráfordítással jár majd ez, mint a felszámolás következményeinek vállalása.
(14.50)
Végül kérdezem, milyen lehetőséget lát a Tisza Cipő Rt. krízisének orvoslására (Az elnök a csengőt megkocogtatva jelzi az idő leteltét.), biztosítható-e a szerződésen alapuló tőkejuttatás. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi