DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Full text search

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előbb elhangzott Hegyi Gyula részéről egy meglehetősen rosszindulatú és téves megfogalmazás. Én a szociális ellátásról és a szociális igazgatásról szóló törvény módosítását elemeztem, de tekintettel arra, hogy közben lecsengettek, össze kellett foglalni a mondanivalómat, ennek következtében nem mondhattam el, hogy sajnos ennek a pozitív törvénymódosításnak az a hátránya, hogy Magyarországon évente 35 ezerrel kevesebb ember születik, mint amennyi meghal. Abban az anyagban, amelyet háttéranyagként kaptunk, az olvasható, hogy ötven év múlva a magyarság lélekszáma 8,4 millió lesz a jelenlegi 10 millió 120 ezer helyett.
A magam részéről elmondtam, hogy ezek a részintézkedések - s ezt visszaigazolta államtitkár úr is - előremutatóak sok-sok területen, ugyanakkor a legdöntőbb kérdésekben, a magyarság pusztulásának kérdésében, ami rendkívül súlyos kérdés, ezt nem mondhatjuk el. Hegyi képviselőtársam egészen másképpen értékelte ezt, és kvázi arról beszélt, hogy én tulajdonképpen a magyarság pusztulását kívánnám. Tekintettel arra, hogy ő közben elment - bár szóltam neki, hogy erre reflektálni kívánok -, már csak a jegyzőkönyv számára tudom elmondani észrevételeimet. Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi