MÁDI LÁSZLÓ

Full text search

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Amennyiben méltányos elbírálást kaptam, akkor azt is köszönöm. Néhány megjegyzés: úgy látszik, Göndör képviselőtársammal különbözőképpen ítéljük meg a szülőképes kort.
Statisztikai tény, hogy huszonéves korban a nők szülőképes korban vannak, minden szempontból. Igenis biztatni kell a magyar anyákat arra, hogy szüljenek. Mert ha nem biztatjuk őket, és nem fognak gyerekeket szülni, akkor kihal a nemzet. De azon túl, hogy biztatjuk őket, lehetőség szerint segítenünk is kell őket abban, hogy olyan életkörülményeket tudjanak biztosítani a gyerekeik számára - az államnak ebben a tekintetben van felelőssége -, ami lehetővé teszi azt, hogy gyerekeiket legalább a minimális megélhetési színvonalon fel tudják nevelni.
Én erre hoztam példákat, hogy a kormányzat ideje alatt ez a helyzet igenis rosszabbodott. Ez különböző Tárki-felmérésekben és különböző szociológiai felmérésekben bizonyítható, hogy legnagyobb arányban a fiatal családosok tartoznak a szegények közé, és minden egyes gyerek vállalása nagyobb mértékben valószínűsíti, hogy ők a szegények közé fognak tartozni. Tehát magyarul szólva, hogy valaki szegény legyen, a legjobb módszer arra, hogy gyereket vállaljon, legalábbis a statisztikai adatok alapján.
A rászorultsági elv kapcsán elmondtam azt a véleményemet, amit tartok, hogy ezek a jövedelemhatárok, amelyeket megfogalmazott a kormány, ma nem alkalmasak arra, hogy szociális helyzet tekintetében egyértelmű mérőszámként szolgáljanak. És ahhoz felhoztam azt az egy példát is, hogy egy gyereket nevelő fiatal házaspár, amelyiknek 60 ezer forint jövedelme van - a kettőnek: az apának és az anyának -, azt gondolom, nem tartozik a gazdagok közé, és 60-egynéhányezer forint családi jövedelemmel kiesnek a családi pótlékra való jogosultság köréből. Azt gondolom, (Egy hang a bal oldalon: Nettó...), még ha nettó is, ez nem igazán a rászorultsági elv megalapozottságát (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) illusztrálja. Köszönöm szépen. És köszönöm még egyszer, elnök úr.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi