BAUER TAMÁS

Full text search

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony, és örülök, hogy Surján László ilyen hosszú távra érvényes álláspontot fogalmazott meg az imént. De ami a dolog érdemét illeti, tisztelt képviselőtársaim: azzal, amit Varga Mihály képviselőtársunk itt elmondott arról, hogy az adott - ha úgy tetszik: szocialista - nagyvállalat privatizációjának teendői esetében ez a megoldás is rossz, meg az a megoldás is rossz, ennek is kockázata van, meg annak is kockázata van, és igazából ő nem is tud állást foglalni se emellett, se amellett; ezzel én egyetértek. Tulajdonképpen mindennel, amit Varga Mihály itt a Fidesz nevében elmondott, egyet lehet érteni.
Én csak egy dologgal nem értek egyet, tisztelt képviselőtársaim: azzal, hogy itt napirend előtt öt percben ezt így előadta. Két okból nem értek egyet. Mert abból, ahogy elmondta, hogy ez egy milyen bonyolult, mennyire ellentmondásos kérdés, teljesen világos, hogy ez nem lehet egy napirend előtti vita tárgya, ahol neki öt perce van, mindenki másnak csak kettő. De van egy fontosabb ügy is, tisztelt képviselőtársaim. Az, hogy nem helyes, ha politikusok, politikai pártok foglalnak itt állást napirend előtt abban, hogy ez a döntés vagy az a döntés a helyes, és arra a testületre, az ÁPV Rt. vezetésére itt a parlamentben gyakorolnak politikai nyomást, amelynek a maga szakmai döntését politikai nyomástól mentesen kell meghozni.
Mi mindig elleneztük azt, hogy kormánypárti politikusok közvetlenül beleszóljanak abba, hogyan történik a privatizáció; és azt is ellenezzük, hogy ellenzéki politikusok arról beszéljenek, hogy egy adott privatizációs ügyben ez vagy az a helyes döntés. Ez az ÁPV Rt. vezetésének a feladata, amelynek évenként el kell számolnia a parlamentnek arról, mit csinált, és négyévenként a választók döntenek arról, jól csinálta vagy nem jól csinálta. Tartózkodjunk attól, hogy akár az alumíniumipar, akár a bankok, akár bármilyen más ilyen szakmai kérdésben politikai vitákat rendezzünk itt napirend előtt!
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi